Idén 50 éves lett az egyik legismertebb magyar márka, a ma is töretlen népszerűségnek örvendő, legendás magyar találmány, a Béres Csepp.
A Béres-cseppek története a hatvanas években kezdődött, amikor id. dr. Béres József agrárkutatóként a burgonyaleromlás okait vizsgálta. Behatóan tanulmányozta a talaj minőségét, miközben olyan összefüggésekre bukkant, mely a nyomelemek létfontosságú jelentőségére és pótlásuknak szükségességére irányította a figyelmét. A gondolat forradalmian új volt, jóval megelőzte korát. Az 1972-ben, éppen ötven évvel ezelőtt megalkotott találmányát értetlenség, majd politikai elutasítás fogadta. Béres Józsefet azonban semmi nem rettenthette meg, kitartott találmánya mellett, amelyről tudta, hogy az emberek javára fordítható. Bár az elfogadtatásig hosszú és nehéz volt az út, a Béres Csepp kiállta az idők próbáját. A készítményt 2000-ben gyógyszerré nyilvánították, id. dr. Béres Józsefet pedig 2002-ben az ország legrangosabb tudományos elismerésével, Széchenyi-díjjal tüntették ki. A Béres Csepp elfogadottsága és sikere ma is töretlen, üzenete a mai kor emberének most is aktuális, sőt, aktuálisabb, mint valaha.
A Béres Csepp megszületésének 50. évfordulójára jubileumi ünnepséggel emlékeztek. A feltaláló fiának, ifj. dr. Béres Józsefnek, a Béres Gyógyszergyár elnökének ünnepi köszöntője után Vizi E. Szilveszter orvosprofesszor, az MTA korábbi elnöke emlékezett vissza a rendszerváltás előtti nehéz időkre. Megtudtuk, hogy a központi ideg- és immunrendszer világhírű kutatójának annak idején nemcsak a készítmény elfogadtatásában volt fontos szerepe, de – mint kiderült – a Béres Csepp a nevét is neki köszönheti.
Ezt követően bemutatták Fazekas István Jókai-díjas drámaíró Gyógyítók című oratóriumdrámáját, mely az élet és halál kozmikus küzdelmének tükrében vizsgálja a nagy feltalálók sorsát, a drámai feszültség gyújtópontjába állítva Béres Józsefnek az emberi életért való munkásságát és súlyos megpróbáltatásait. Az erős költői nyelvezetű színdarabot a Színház és Filmművészeti Egyetem másodéves zenés színművész szakos hallgatói adták elő hatalmas sikerrel, Molnár Kristóf másodéves rendező szakos hallgató rendezésében.