A WHO idén ugyan végre betegséggé nyilvánította a kiégést – merthogy emberek százmilliói küzdenek ezzel a súlyos problémával – elfordulását és körülményeit igencsak szikáran és nagyon is vitahatóan írta le.
A szervezet szerint a kiégés csak hivatali, vagyis munkakörnyezetben fordulhat elő, jellemzői pedig a fáradtságérzet, a csökkent munkahelyi teljesítmény és a munkával összefüggő negatív gondolatok, illetve cinizmus megjelenése, felerősödése. Nagyon úgy tűnik: ahogyan az átminősítéssel is súlyos évekkel maradt le a szervezet, úgy a pontos körülmények feltárása is hibázik. E tünetegyüttes összeállásának a túlmunka csak az egyik aspektusa, hiszen az emberek jelentős része nem önként és dalolva éli le az életét a munkaasztala mellett, sokkal inkább az élete egyéb területein meglévő hiányállapot elől menekül. Ma már nem tudok olyan emberrel beszélni, aki szerint a burnout ne jelenhetne meg az élet minden területén társadalmi státusztól, nemektől, foglalkozástól és titulustól függetlenül. Vagyis az olimpiai bajnok, a sarki fűszeres, a vállalatvezető, de a kizsigerelt apa és a kisgyerekeivel évekre összezárt, az élet egyéb területeitől izoláltan élő anya is könnyen kiéghet.
A kiégés nem a munkában gyökeredzik
A burnout-nak komplex háttere van, aminek ismerete nélkül a gyógyulás sem lehetséges, gyökere pedig az emberi kapcsolatok minőségromlásában található meg igazán.
A kiégett ember nem csupán „fáradt” – ahogyan a WHO oly technokratán megjegyzi – hanem elveszíti a kapcsolatot a környezetével, alkonyzónába kerül a szociális élete. S a legfontosabb tényező: elveszítette a kapcsolatot önmagával. Nem ismeri önmagát, nem ismeri a céljait, nincsen viszonyítási pontjai. Miközben pedig folyamatosan meg akar felelni a külső – munkahelyi, családi, társadalmi – elvárásoknak.
Mikor gondolkodtál magadról el utoljára magadról egészen mélyre ásva? Tehát egy szeretetteljes javaslat: nem érdemes megvárni, amíg eljutsz erre a pontra, mert innen visszakapaszkodni sokkal nehezebb és erőforrásigényesebb, mint megelőzni a problémát. Jó hírem van: miközben az élet folyamatosan próbára teszi az embert, a megfelelő válaszok megadásával mégis csak védettséget élvez a kiégéssel szemben is.
Mi az, amit minimálisan megtehetsz önmagadért?
Való igaz, hogy emberi- és szociális kapcsolataink folyamatos gondozást igényelnek és hangsúlyozottan nem az online térben.
A technológia nem képes megadni a valódi kapcsolódást: sem a mosolyt, sem az ölelést nem tudja pótolni. Való igaz, hogy az egészség nem eleve elrendelt és örök tényező, hanem azért minden nap tenni kell valamit. Való igaz, hogy a munka fontos az életünkben, de nem szabad megengedni, hogy a „munka” és az „én” „mi”-vé álljon össze.
S való igaz az is, hogy mély önismeret és folyamatos önmagunkkal való párbeszéd nélkül nem tudunk valódi önmagunkká válni – olyan emberré, akit például nem a problémák határoznak meg, hanem az azokra adott válaszok. Mindez pedig folyamatos belső munkát, aktivitást igényel, mert az egyensúlyt nem csak megtalálni, de megtartani is nehéz.
Tegyél magadért minden nap, mert azon keresztül teszel a szeretteidért, a környezetért is.
Másképpen nézel majd a feleségedre, a férjedre, a párodra, a gyerekedre. Ők is másképpen látnak majd téged. Ahogyan mondani szoktam: találj rá egy jó okot és csináld!
Lippai Roland inspirációs életmód coach írása
https://vitalmagazin.hu/amikor-te-vagy-a-fontos-onismeret-coachinggal/
