A komfortzóna kifejezés annyira beépült a mindennapjainkba, hogy ezzel párhuzamosan meg is jelent a szó valódi jelentésének leértékelődése, elhasználódása. Mára a legkisebb elmozdulás a kényelemből komfortzóna-elhagyásnak számít.
Maga az élet egy folyamatos, komfortzónából való kilépés, hiszen semmi sem állandó körülöttünk, ahogy mi magunk is változunk fizikailag és érzelmileg egyaránt. A komfortosból való elmozdulás inkább arra vonatkoztatható, hogy az ember mennyire proaktív a tekintetben, hogy változásokat generáljon maga körül.
Azok, akik szívesen dolgoznak változásokkal az életükben, általában felelősségvállalás terén is tudatosabbak (persze ugyanennek az éremnek a másik felén megtalálhatjuk a kaland hajszolásának extrémbe való hajlását, ahol a tudatos felelősségvállalás jelenléte minimális).
Határaink és a komfort
Ha komfortzónáról beszélünk, akkor egyben a saját határainkról is szó van. Sokunk számára zavaros az, hogy hol is húzódnak az én-határaink, hogyan lehetünk képesek azokat tudatosan építeni és megfelelően kommunikálni.
A helyesen kialakított határok azért nagyon fontosak, mert biztonságos és definiált mozgásteret adnak. Az abból való kilépés egyértelmű lesz tehát, ugyanakkor létjogosultságot kaphat a határok felülvizsgálata és rugalmasabbá alakítása, hiszen jól értjük a hozzá kapcsolódó érzelmeket. Ha azonban nincsenek határaink, akkor a felelősségvállalás is elmarad, mert nem lesz érzékelhető a terület, mely csakis a mi fennhatóságunk alatt áll. Nemcsak a kapcsolatainkra van hatással a rosszul kialakított határ-képviselet, de saját egészségünkre is, hiszen folyamatosan belebotlunk majd a határátlépés kérdésébe, mely manipulatív és kihasználó, végsősoron romboló.
Komfortból a változásba
A megfelelő énhatár-gondozás segítségünkre van, amikor kezdeményező attitűdöt kell működtetnünk. A jól kialakított határokból kilépni sokkal természetesebb, mint egy homályos és labilis zónából a következő labilis és körvonalak nélküli területre tévedni.
Azaz bizonytalanságból bizonytalanságba váltani nem túl hívogató. (A spektrum másik végén pedig épp azt reméljük, hogy a bizonytalanból kilépve végre bizonyosságban találhatjuk önmagunkat. Ám a levegőben lógó határvonalak stabilizálása nélkül mindenképp az ingatag létbe kanyarodunk vissza.) Ez a leggyakoribb vetülete a népszerű komfortzóna elméletnek. A kérdéskör ezen aspektusa jellemez legtöbbünket. Széles rétegek problémája az én-határok menedzsmentje, s ezeket jól ki lehet használni, amikor pénzt szeretnének kicsikarni egymásból. Ezen a helyen lehet hatékonyan életmóddal és önfejlesztéssel kapcsolatos termékeket és szolgáltatásokat építeni és eladni. Itt a legegyszerűbb egymás gyenge pontjaival manipulálni és csőbe húzni másokat.
Felelősségvállalás minden szinten
Közösségben élni, másokkal kapcsolódni azt is jelenti, hogy figyelembe vesszük egymás határait és tiszteletben tartjuk azokat. Ebből azonban automatikusan az következne, hogy ki-ki felelősséget vállal a saját területeiért. A komfortzóna tehát egy ideális világban csupán egy pontot jelent az időben, nem pedig egy periódust. Ugyanis a megfelelően kialakított határaink mentén lépkedve gyakorlatilag napi szinten sétálunk majd ki és be a biztonságot adó területeinkről, mivel lesz hozzá késztetésünk és elhívásunk. Elfogadjuk, hogy ez az élet maga. Ha tudjuk, hogy hová húzódhatunk vissza nemkívánatos és méltatlan helyzetek esetén, ha fel vagyunk fegyverkezve a határvédelemhez szükséges kommunikációval, akkor sokkal könnyebben vesszük a változás hozta kihívásokat.
A komfortzóna így tehát egy illúzió lesz csupán. Értelmét veszti arról úgy gondolkodni, mint egy konstans tér, amibe be vagyunk ragadva. Ezzel párhuzamosan ki is szabadíthatjuk magunkat ebből a korlátozó dobozból és fellélegezhetünk.
Csurgó Krisztina személyi edző írása
