Azok, akik változtatnak és így a korábbinál kevesebb cuccot birtokolnak, áttérnek, és belekezdenek egy szortírozási folyamatba, szemben azokkal, akiknek alapból minimális van, mégis elégedettek azzal. Ez két eltérő pszichológia, két teljesen más belső út és történet.
Amikor szanálunk, akkor szembesülnünk kellene azzal, hogy mennyire dolgozik még bennünk a halmozás, az impulzivitás, a befolyásolhatóság, a túlköltekezés. Sokan azonban egy fél év elteltével ismét a szortírozást gyakoroljuk majd, hiába ürítettük ki a lakást korábban.
Nagyon szeretem a szép tárgyakat
Főleg azokat, amelyeknek történetük van. Imádom a családi ereklyéket, a sokat megélt bútorokat és ki nem állhatom az új, soron gyártott lego-szerű steril darabokat, melyeknek nincs szelleme. Érthető tehát, ha gyűjtögetem ezeket a kincseket. Idén azonban úgy gondolta a jó sorsom, hogy szintet kell lépnem és olyan élethelyzet elé állított, ahol azonnal kellett költöznöm egyik országból a másikba. Ott aztán azonnal kellett lakást bérelnem és azonnal beköltöznöm. Személyes cuccaink csupán 3 bőröndben érkeztek velünk.
A minimum volt körülöttünk
Jól felszerelt, gépiesített konyha, könyvekkel teli szekrény, ruhákkal teli gardrób, dekoráció, jól megtervezett kiegészítők a lakás különböző pontjain hirtelen egy másik élet emlékeivé lettek. Drasztikus váltás volt olyan anyagi kerettel, ahol egy-egy újabb szép kép vagy étkészlet a sor alján szerepelt. Bevallom eléggé frusztrált ez a minőségbeli ugrás, ugyanakkor kezdtem nagyon elfoglalt is lenni, egyre több munkám lett és valahogy minden egyes alkalommal, amikor bevételre tettem szert, azt éreztem, hogy
„komolyan, én most ezt a pénzt értelmetlen cuccokra költsem el?”
Így vár a konyhám máig is egy turmix gépre vagy egy kávéfőzőre, egy hat darabos étkészletre vagy épp egy edény szettre. Mindenből ugyanis épp annyi van, amennyit használunk. Bútoraink használtak, a dekoráció minimális és többnyire kézzel készített, a TV, a mosógép és a hűtő az összes elektronikánk plusz, egy 10 éves laptop meg a mobilom.
A konyha tanította a legtöbbet
Lehetséges ugyanis mindenféle fenszi gép nélkül is főzni. Meg tudom főzni az ebédet – sokszor hat főre is, ha látogatónk érkezik – két késsel, három lábasban, két serpenyőben is. Túléljük, ha a tányérok nem egyformák. A lányom imádja, hogy sokkal többet segíthet a főzésben, mert nem féltem végre a konyhát. Lecsöpöghet, leeshet, eltörhet, nem fogom bánni.
Belső változás
Már a nyolcadik hónapot töltjük így, persze csinosítottunk sokat, de kizárólag olyasmiket vásárolunk meg továbbra is, amire szükségünk van. Nyilván sok barátom szerint szükségem lenne egy kávégépre is meg egy légkondira, aprítógépre és még egy TV-re is, egy számítógépre a gyerekemnek, de amíg mindez nem indokolt, egyszerűen nem fogom megvenni.
Mintha felébredt volna belül egy jelzőrendszer és fizikailag jelez összerándult gyomorral, ha valami olyat vennék meg, aminek teljesen értelmetlen a léte.
Mára a bevásárlásra is képes vagyok ezt adaptálni. Kairóban nagyon olcsón lehet élni, ha a helyiek életmódját követjük és vagyonokat költhetünk el, ha import termékeket vásárolunk. Fokozatosan iktattam ki az európai termékeket a listámról. Mára csupán egy-egy dolog maradt, amit valóban irreális áron kell megvegyek. Ismerem a legeldugottabb piacok legkisebb boltjait, ahol továbbra is megtalálom például ruházatban azt, amit keresek, ugyanakkor olyan áron, ami számomra megéri, és nem érzem a gyomrom összehúzódását.
Háváj, dizsi, napfény
Az elmúlt hónapok számomra legsokkolóbb eredménye, hogy egy bevételből 2-szer sikerült elmennünk közepesen hosszú nyaralásra a lányommal. Hotelba, ahol minden csillog. Olyan népszerű helyekre, ahová helyben legalább egyszer illik ellátogatni és jó sok fotót készíteni, hogy emlékezzünk, milyen szuper, hogy ott járhattunk. Mindezt kizárólag azért tudtam megengedni, mert nem egy halott épület, halott falai közé lapátoltam a bevételeimet értelmetlenül. Olyat adok ezáltal a lányomnak, amiből azt tanulhatja meg, hogy az élet odakint van. A négy falon kívül. Mert a fotel akkor is lehet kényelmet biztosító, ha már három generáció ült rajta előttünk, a konyha akkor is kiszolgálja az éhségünket, ha nem gépiesített. Az otthon attól otthon, hogy békés és nem attól, hogy megvásároltuk, hogy beletettük minden eltelt és elkövetkező éveinket. Az élet odakint van!
Csurgó Krisztina No Diet Personal Training, személyi edző írása
