Természetesen egy mozgásforma önmagában is lehet izgalmas, és szórakoztató. Hiszen minden lefutott vagy letekert kilométernek megvan a maga varázsa, izgalma, minden kitartott ászanának, póznak megvannak a maga izzadságcseppjei amik értékessé teszik. És minden jól eltalált tenyeres ütésnek megvan az a bizonyos “csengése” amit csak az hall aki pontot szerzett vele. Nem kell szuperhősnek lenni, hogy egyszerre mindezeket megtapasztaljuk sajátunként, változatosabbá tegyük sikerélményeinket, sokszínűen és egymásra épülően fejlesszük képességeinket, miközben változatos terhelést adunk szervezetünknek.
A kulcs a megfelelő edzésinger
Egy edzés során az egész pontosan adagolt edzésinger vezet a kívánt edzéshatások eléréséhez. A “pontosan adagolt” kifejezés itt az ingerintenzitásra valamint a megfelelő edzésinger kiválasztására vonatkozik. Ha az ingerintenzitás túl alacsony, nem fog izomfeszesedést eredményezni. Ha túl magas, sérüléshez vezethet. Tehát a szervezet mindig csak a megfelelő ingerekhez alkalmazkodik. De ahogy a szervezet és az izomzat alkalmazkodik az ingerhez, az már egyre kevésbé fogja “edzeni” a szervezetet, így ugyanaz a mértékű és típusú edzésinger idővel “elkopik”, vagyis az edzéshatás csökken. Ezért a tartós edzéshatások generálásához az edzésingereken rendszeres időközönként változtatni kell. Változtatni lehet az inger mértékén. Például egy súlyzós edzésnél a súlyokon lehet emelni egy picit alkalomról alkalomra. De van más lehetőségünk is hogy megakadályozzunk az edzésinger “gyengülését”.
Egy bizonyos edzés illetve alkalmazkodási idő elteltével a megemelkedett erőszint következtében a szervezet alkalmazkodik a mindig ismétlődő, egyforma terhelési sémákhoz illetve gyakorlatokhoz. Ezért érdemes ezeket a terhelésen változtatni más gyakorlatokkal, vagy más formában edzeni. Például az a gyakorlatot aminek eddig súllyal történt a kivitelezése, most egy instabil talajon de súly nélkül kell végezni.
A fejlődés megőrzésében segíthet hogyha az edzésmódszert is megváltoztatjuk. Például egy bokszoló a rendszeres erő állóképességi edzés helyett kivételesen egy állóképességi edzést tart.
Vagyis ha szeretnéd hogy a szervezeted ne szokjon hozzá az edzésingerhez és az edzéshatás ne csökkenjen a rendszeresen gyakorolt mozgásfajta során, építs be más jellegű mozgásformákat, amiben más gyakorlatokkal találkozol, vagy ami szokatlan a szervezetednek és ezáltal fejlődésre ösztönöz. Például ha rendszeresen eljársz futni és már jó az állóképességed, próbáld ki magad a jógában és élvezd a statikus gyakorlatokban rejlő kihívást, amit a szervezeted elé állítasz.
Sokszínű és egymásra épülő képességfejlesztés
Ha egy szervezet fejlesztését komplexen nézzük, nem elég leragadnunk egy képesség fejlesztésénél. A motoros képességek fejlesztését szeretnénk elérni, akkor szükség lesz a kondícionális képességek fejlesztésére, a koordinációs képességek fejlesztésére, és az ízületi mozgékonyság fejlesztésére. Ezek minden mozgásos cselekvés végrehajtásában egységesen vannak jelen. Szoros kölcsönhatás fűzi össze őket, sőt az egymásra épülés is jellemezheti kapcsolatukat. Például lehet olyan koordinációs feladat, melyhez szükséges egy bizonyos ízületi mozgékonyság megléte vagy fejlesztése. Ez az egymásra épülés az oka annak is hogy ha több mozgásformát gyakorolsz azok kiegészíthetik vagy fokozhatják egymás eredményességét. Például egy kick-box-ot gyakorló számára kell egyfajta ízületi mozgékonyság a rúgások kivitelezéséhez.
Légy nyitott más mozgásformákra
Érdemes a saját megszokott edzéseink megszokott “nehézségei” mellett meglátni, hogy egy teljesen más mozgásforma milyen teljesen más kihívások elé állít minket. Sokszor hallom a különböző mozgásformákat gyakorlók beszélgetéseiben, hogy az a másik edzésfajta, csoportos óra, sport amit még csak látott valahol közel sem olyan nehéz vagy bonyolult mint amit Ő végez. Pedig ha többféle mozgást próbálsz vagy gyakorolsz segít jobban megérteni milyen örömei, nehézségei, kihívásai vannak annak a teljesen más mozgásfajtának amit eddig csak kívülről néztél. Tényleg, mikor csináltál valamit utoljára először?
Horváth Tünde fitnesz edző, MeTime stúdió tulajdonosának írása
https://vitalmagazin.hu/trendi-fitneszeszkozok/