A koronavírus-járvány elleni küzdelem idején a Béres újabb felajánlást tett a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácsnak, miszerint 18.000 üveg Béres Cseppet adományoz a rászorulóknak. Az adományt jelképesen dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke adta át Soltész Miklósnak, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárának, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnökének és Écsy Gábornak, a Katolikus Karitász országos igazgatójának.
A Béres Gyógyszergyárban a vállalat megalakulása óta hangsúlyos szerep jut a társadalmi felelősségvállalásnak, mások megsegítésének, melyet a jószolgálati feladatokat ellátó Béres Alapítvány koordinál. Legfontosabb feladata, hogy ott és azoknak segítsen, ahol a legnagyobb a szükség, ahol a legtöbbet tud tenni embertársaink szolgálatában. Most, amikor az egész világ a koronavírus ellen küzd, hangsúlyosabbá vált az egészségvédelem fontossága. Ezekben az igazán embert próbáló hónapokban igazán fontossá lett az egymásra való odafigyelés, a leginkább rászorulók támogatása. Az év folyamán a Béres nagyon sokaknak, a védekezés frontvonalában dolgozóknak, pedagógusoknak, idős és beteg embereknek juttatott el Béres Cseppet. A szeretet ünnepéhez közeledve a Béres tisztelettel és szeretettel gondol az idősekre, a rászorulókra. Dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke ezúttal 18.000 üveg, közel 32 millió forint értékű Béres Cseppet adott át a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács hat karitatív szervezete, a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt részére.
Az adomány pénteki, budapesti átadásán Soltész Miklós hangsúlyozta: mindenkit arra biztatnak, hogy oltassa be magát, ugyanakkor fontosnak nevezte az egészséget megőrző és erősítő szereket is, mint amilyen a Béres Csepp.
Béres József beszédében kiemelte, hogy a küzdelmes időszakban fontos kötelességünk, hogy lehetőségeink szerint mindent megtegyünk egymás támogatása érdekében. „Mostanában gyakran idézzük fel alapítványi jelmondatunkat: ha segíteni tudsz, megtenni kötelességed. Édesapám nyomdokán haladva, több évtizedes tapasztalattal magunk mögött, felelősen mondhatom, hogy a betegségekkel szemben a legeredményesebb, leghatékonyabb módszer a megelőző védekezés, melyhez hathatós támogatást jelent adományunk is.” – mondta a gyógyszergyár elnöke.
A termékeknek a leginkább segítségre szorulókhoz történő eljuttatásában az NHKT karitatív szervezetei nyújtanak segítőkezet, biztosítva, hogy a jóakarat valódi segítséggé váljon.