Ez a szinte már a társadalomkísérlet határait súroló krízis, és a kialakult helyzet elég pontos képet tud adni arról, hogy mi magunk hol állunk, hol tartunk. De egyfajta bónuszként azt is megmutatja, hogy az elmúlt években milyen emberekkel vettük magunkat körül. Csak röviden: egy lazának hitt kapcsolódás válhat nagyon is értékessé, míg egy erős barátságról derülhet ki, hogy túlságosan is sokat társítottunk hozzá.
Érdemes végiggondolni, hogy te hány embert és kiket kerestél föl (online/telefonon) az elmúlt négy-öt hétben, hogyléte felől érdeklődve? De azt is érdemes végiggondolni, hogy kik voltak azok, akik felőled érdeklődtek. Akiket az érdekelt, hogy te hogy vagy mostanság. Sokféle történetet hallok csalódásokról, de mély egymásra találásokról is és természetesen megvannak a saját tapasztalataim is ezen a téren.
Döntő tényező, hogy mi magunk mit teszünk egy adott helyzetben a kapcsolatainkért, mert annak gyümölcseit szüretelhetjük le most.
Amikor arról beszél nekem valaki, hogy nem válaszolnak az üzeneteire, nem veszik föl neki a telefonokat, mindig megkérdem: te mit tettél azért, hogy ez ne így legyen? Legtöbbször néma csend a válasz, ami többet mond ezer szónál. Vagy jönnek a pro és kontra érvek, de az igazságot csak a történet szereplői ismerik, ha eléggé őszinték önmagukhoz és egymáshoz is.
A kapcsolataink – a barátságok, párkapcsolatok, házasságok – nem úgy működnek, mint egyfajta perpetuum mobile, amit egyszer beindítunk és onnantól kezdve működik az idők végezetéig. Egy kapcsolat fenntartása – tragikus módon, ez igaz a mérgező kapcsolatokra is – energiaigényes rendszer. Folyamatosan gondozni kell, s megesik, hogy miközben nagyon kényelmes dolog a másikra várni és beleállni egy presztízsharcba, éppen neked kell megtenned az első lépést. Ezt sokan egyfajta önfeladásnak gondolják; pedig csak egyetlen lépésről van szó egy jobb (kölcsönös) minőség felé.
Lippai Roland coaching szemléletű tanácsadó, amatőr maratonista írása
