Abban biztosak vagyunk, hogy mindannyian igyekszünk kifejezni szeretetünket mások felé, de abban már kevésbé, hogy ezt tényleg a másik nyelvén tesszük-e. Néha még a szeretetnek is több jelentése lehet, ha különböző szeretetnyelveken beszélünk. Fontos, hogy megismerjük szeretteinkét, hogy érezhessék, szeretetünk mélyről érkezik, hogy jobban megérthessük szükségleteiket, hogy támogathassuk fejlődésüket, növekedésüket. Az AVON szakértői Gary Chapmen Az 5 szeretetnyelv című könyvét alapul véve segítenek bennünket, hogy elmélyülhessünk ezekben és megőrizhessük a szeretetünket még akkor is, ha a lángokból már csak parázs maradt.
De mi is az az 5 szeretetnyelv?
Ha eltávolodunk azoktól az emberektől, akiket szeretünk, a világ egy magányos hely lehet. Az 5 szeretetnyelv öt különböző módja a szeretet megerősítésének, kifejezésének és elfogadásának: az elismerő szavak, a minőségi idő, a szívességek, a testi érintés és az ajándékozás nyelve. Mindannyian különböző módokon fejezzük ki szeretetünket, és hasonlóképpen, másféleképpen is szeretjük elfogadni azt. Minden embernek van egy elsődleges szeretetnyelve, amelyet meg kell tanulnunk beszélni, ha azt akarjuk, hogy az illető szeretve érezze magát.
- Elismerő szavak
Ha az elismerő szavak nyelvén beszélünk vagy beszélnek szeretteink, a szeretetet kimondott szavakkal, dicséretekkel, elismerésekkel fejezik ki, a másoktól érkező figyelmes szavak mindennél többet jelentenek számukra. Ha valakinek ez az elsődleges szeretetnyelve, örömmel veszi a kedves beszédet és a bátorítást, a felemelő idézeteket, szerelmes és aranyos szöveges üzeneteket. Szebbé tehetjük ennek a személynek a napját, ha bókolunk neki, vagy rámutatunk arra, hogy mit csinál jól.
- Minőségi idő
Azoknak, akik a minőségi idő szeretetnyelvén beszélnek, a szeretet és a ragaszkodás az osztatlan odafigyelésben jelenik meg. Le kell tenni a mobiltelefonunkat, kikapcsolni a tabletünket, teremtsünk szemkontaktust és aktívan, odafigyelve hallgassunk. Ügyeljünk arra, hogy erősítsük meg mondandójában, de tartózkodjunk a tanácsadástól. Azok, akik ezt a szeretetnyelvet beszélik, a minőséget keresik a mennyiség helyett, akkor érzik igazán szeretve magukat, ha ténylegesen jelen vagyunk, és csak rájuk összpontosítunk.
- Szívességek
Emlékszünk a régi mondásra, miszerint a tettek fontosabbak a beszédnél? A szívességek szeretetnyelvén beszélőkre ez tényleg igaz, akik akkor érzik szeretetünket, ha szívességeket teszünk értük, így ne essen nehezünkre elvégezni azokat. Nem kell hatalmas dolgokra gondolnunk, házimunkával, ügyintézéssel vagy tankolással is megérinthetjük szívüket. Bármi, ami megkönnyíti életüket, rengeteget jelent számukra, megbecsülik és viszonozzák is azt.
- Testi érintés
Akinek a testi érintés az elsődleges szeretetnyelve, testi vonzalom révén érzi magát szeretve. Nekik a fizikai jelenlétünkkel, egy öleléssel, hátba veregetéssel, kézfogással, figyelmes érintésekkel fejezhetjük ki szeretetünket, törődésünket. A tökéletes randevú, program számukra egy igazi kuckózós este, egyszerűen csak közel szeretik érezni magukat szeretteikhez.
- Ajándékozás
Az ajándékozás is a szeretetkifejezés szimbóluma lehet, de akik ezt a szeretetnyelvet beszélik nemcsak magát az ajándékot értékelik, hanem az ajándékozó idejét és fáradozását is. Nem feltétlenül számítanak nagy vagy drága ajándékokra, ha időt szánunk arra, hogy kiválasszunk egy ajándékot csak nekik, azzal éreztetjük, valóban ismerjük őket. Gyakran emlékeznek minden apró ajándékra is, amit szeretteiktől kaptak. Ha mi is mély nyomot szeretnénk hagyni bennük, az AVON ajándékbazárában mindenki számára megtalálhatjuk a tökéletes meglepetést. Női szeretteinknek válasszuk az Avon Far Away Beyond ajándékszettet, az AVON legmagasabb illóolaj koncentrációval rendelkező parfümjének elragadó jegyei megnyugvást kölcsönöznek az ünnepekre. Férfi szeretteinknek ajándékozzuk az Avon Wild Country ajándékszettet, a kölni különleges illatjegyei, a koriander, a levendula és a markáns bőr aromája vadnyugati hangulatot idézve kölcsönöz férfiasságot és önbizalmat számukra.
Ha még több ötletre lenne szükségünk, az AVON ajándékbazárában rengeteg karácsonyi ajándékszettet találunk, ahol biztosan megtaláljuk a legtökéletesebb, és személyreszabott meglepetéseket: https://avononline.avon.hu/847-4501/ujdonsagok-akciok/karacsony?attach=22567850
Az anyagban említett termékek:
- Avon Far Away Beyond ajándékszett 4699 Ft
- Avon Wild Country ajándékszett 5397 Ft