Nehéz szavakba önteni azt, ami a fejedben jár, ha az egészséges életmódról van szó. Az egészséges életmód azt jelenti nekem, hogy az étkezésemben, a lelkemben, és a testemben is egyensúly uralkodik. Nagyon sokaknak az egészséges életmódról a saláta evés jut eszébe, hogy mindent meg kell vonni, aminek jó íze van. Pedig ez egyáltalán nem így van!
Tóth Zsófia novemberi nagykövetünk írása
Nem is érdekelt addig nagyon, hogy mit eszem vagy mikor, ameddig el nem kezdtem edzőterembe járni pár évvel ezelőtt. Majd az edző, akivel akkor edzettem kérte, hogy írjam le részletesen mit eszek egy héten. Hát, meg kell mondjam, azt hittem hogy teljesen rendben van az étkezésem, hogy eleget eszem, de aztán több változtatást javasolt.
Ekkor kezdtem el kutatni az interneten, milyen lehetőségeim vannak ahhoz, hogy az edzésben felhasznált energiákat vissza töltsem, hogy fejlődni is tudjak. Több emberrel beszéltem az edzőteremben, hogy ők hogyan csinálják, majd összeállt az én kis étrendem. Nem mondom, hogy könnyű volt dobozolni (még most sem a kedvencem), számolgattam, hogy miből mennyit kell, hogy napi ötszöri étkezés van. Változatosan, nem csak salátát pakolni.
Ahogy teltek a hetek, hónapok észrevettem magamon a változást. Nem gondoltam volna, hogy ennyit jelent a helyes étkezés, hogy úgy érzem feltöltődöm, és tele vagyok energiával. Igenis számít, mivel táplálom a testemet, jobban megy a futás is, ha tele vannak a raktárak, energikus vagyok. Persze akadnak napok mikor extra sok a dolog, vagy nincs egy perc időm főzni, és csak annyi gyümölcsöt eszem amennyi ananász fér egy hawaii pizzára, de néha kellenek a „csaló” napok is.
Számomra mit jelent a vitalitás?
Mint ahogy a szó is mutatja életerőt, energikusságot. Hogy egy gyönyörű őszi napon tele vagyok energiával, hogy futás közben úgy érzem enyém a világ. Hogy jól érzem magamat a bőrömben. Ezt a vitalitást, energikusságot a futás során érzem leginkább, és ha a mindennapokban nehézségekkel kell szembe néznem, mindig arra gondolok, hogy mennyi energiám van mikor futok, és ezt az energiát teszem bele a mindennapi helyzetekbe is.
Szeretném, ha minél több emberhez jutna el, hogy a sport megoldás lehet rengeteg problémára. Hogy jobban érzed magad tőle, egyfajta terápia is lehet, több időt töltesz magaddal, jobban megismered azt, hogy mire van valójában szükséged. Mellette pedig segíthetsz futásaiddal is, mint jótékony sportoló, támogathatsz rengeteg alapítványt már azzal, ha a pólójukban futsz, és nem mellesleg rengeteg nagyszerű embert ismersz meg a sport által, akik a családod lesznek.