Világsztárok, nagy kedvencek, kurrens nevek, az elmaradt szezonok alatt befutott előadók és többszáz nem zenei program, a megszokott műfaji sokszínűség jegyében. Ezt kínálja a Sziget a „nagy visszatérés” örömére.
Szolgálati közlemény
Rendkívüli tempóban fogynak a jegyek a nagy sztárok koncertjeire. A Sziget első napjára kiadható belépők több mint 95%-a már gazdára talált. Aki nem akar lemaradni Dua Lipa koncertjéről, mindenképpen még elővételben igyekezzen beszerezni a jegyét. Ugyanígy közel áll a teltházhoz a péntek és a szombat is, ez esetekben is ajánlott az elővétel.
Fontos!
Számítva a hatalmas érdeklődésre, a szervezők arra kérnek mindenkit, hogy a nagy sztárok koncertjére már jóval a fellépés előtt, délután érkezzenek ki (lehetőleg közösségi közlekedéssel) a Szigetre, elkerülve a bejáratnál a tömeget, torlódást. Korábban érkezni azért is érdemes, mert jó alkalom adódik felfedezni a Szigetet, ahol izgalmas és változatos programok sora indul be már délután.
Szóval sorjáznak a nagy sztárok az idei Szigeten, a Nagyszínpadon például olyan headlinereket vonultatnak fel, melyek friss lemezanyagaikat hozzák el. A Kings of Leon tavaly márciusban rukkolt elő új lemezével, ezzel pótolja 2020-ban elmaradt szigetes koncertjét, csakúgy, mint Dua Lipa, aki a tavalyelőtt megjelent, majd Grammy-díjat nyert lemezét hozza el, és nem mellesleg toronymagasan vezeti a Sziget látogatók kívánságlistáját. Ezeket az új anyagokat a mostani turnékon hallhatja majd először a közönség, például a Szigeten. A Nagyszínpad headlinerek között van még az Arctic Monkeys, szintén új hanganyagot ígérve és nagy várakozás előzi meg Justin Bieber koncertjét is, valamint a headlinerek közt szerepel majd Calvin Harris és a Tame Impala is. A Nagyszínpad további fellépői között is olyan nevek szerepelnek, akik több nemzetközi fesztiválon headlinerként lépnek föl 2022-ben, mint például a Bastille, Stromae vagy Lewis Capaldi, Sam Fender és a friss Grammy-díjas Rüfüs Du Sol.
Újragondolva és exkluzív külsőbe öltöztetve tér vissza a Samsung Colosseum, egy még magasabb szintre léptetve a bulizás fogalmát. A lenyűgöző méretek mellett izgalmas dizájnelemek teszik teljessé a látványt, az élményt pedig tovább fokozza majd a helyszín minden igényt kielégítő hang- és fénytechnikája. A 3000 főt befogadó központi tánctéren belülre épített Dj pult egy gigantikus gladiátort idéz, benne pedig egymást váltják majd a Sziget ideje alatt az alternatív elektronikus műfajok legjobbjai. Az Európában már komoly hírnevet szerzett egyedi helyszínen fellépő művészek sorában ott lesz Ben Klock, Joris Voon, Sasha, Matador vagy Nina Kraviz, Kölsch és – sok további DJ mellett – Seth Troxler.
A Ticketswap Party Aréna nevei is sokat ígérnek. Jön Alan Walker, Steve Aoki, Apashe vagy NGHTMRE. Az Aréna ad majd helyet a Elrow-nak, ami a hazai közönség közt is ismert és a világon elismert, látványos partysorozat, köszönhetően a legjobb elektronikus zenéknek és a hihetetlen elképzeléseknek, az őrületes performanszoknak és az izgalmas, szokatlan karaktereknek. Az Aréna fogadja be a szintén nagy népszerűségnek örvendő holland Q-Dance társaságot, akik rendezvényeiken a tánczene keményebb stílusaira, főleg a Hardstyle-ra, a Hardcore-ra és a Hard Trance-re összpontosítanak.
Új néven éled újjá az alternatív zenei irányzatokat tömörítő helyszín, a FreeDome presented by Mastercard, ahol fellép majd – mások mellett az Yves Tumor & Its Band, Riles, Woodkid, Beabadoobee, Caribou, Princess Nokia, Jungle és a Fontaines D.C.
Több napon teltház várható
A várhatóan nagy forgalmat illetve teltházat ígérő napok miatt a szervezők a belső forgalmat újra tervezték. Úgy alakították ki az útvonalakat, hogy a beengedésnél és egy-egy nagyobb koncert utáni távozási hullámnál a lehető legbiztonságosabb módon oldják meg a tömegirányítást.
Sziget 2022 – a számok tükrében
Itt lesz a „fél világ”
A Sziget a különféle nációknak és a világ kulturális értékeinek legnagyobb találkozóhelye, ahová a világ államainak több mint feléből, összesen 103 országból érkeznek vendégek és 54 ország művészeinek produkcióit láthatjuk a 6 nap alatt. Látogatók érkeznek szerte Európából, a legtöbben – a hazai vendégek mellett – Hollandiából, Nagy-Britanniából, Írországból, Franciaországból, Németországból és Olaszországból, de az idei statisztika szerint vásároltak jegyet Dominikáról, Salvadori Köztársaságból, Japánból vagy Brazíliából illetve Ausztráliából is. A nemzetközi fellépőgárda is színes képet mutat: a legtöbb fellépő – a magyarok után – Nagy-Britanniából érkezik, majd francia, német, olasz a produkciók sorrendje, de lesz fellépő a Zöld-foki Köztársaságból, Indiából, Szenegálból is.
Naponta több mint 150 koncert, előadás és egyéb program, a 6 nap alatt mintegy 1000 produkció mutatkozik be az 53 programhelyszínvalamelyikén, a műfajok széles skáláját járva végig: a különböző zenei stílusok mellett lesz cirkusz, nagy- és bárhol felbukkanó sétáló utcaszínház, stand-up és kabaré, tánc és filmvetítés, vurstli és… Sorolni is nehéz.
Felépül egy fesztiválváros
Hetvenhat hektáron nyolcezer ember szorgoskodott azon, hogy felépüljön a Sziget, melynek legnagyobb építménye a Nagyszínpad, a maga 3000 m2-es területével, 500 m2-es játékterével. A legnagyobb sztárokat felvonultató helyszínen egy 400 m2-es ledfal teszi teljesebbé a képi világot és mintegy 200 db intelligens, nagyteljesítményű ultramodern lámpa biztosítja a tökéletes látványt.
Az esti, éjszakai programok már sátrakban folytatódnak, köztük a két legnagyobb a most új néven jelentkező Freedome presented by Mastercard színpad és az új, szuper felépítménnyel és beltérrel visszatérő Ticketswap Party Aréna. A két nagysátor összesen 25.000 főt képes befogadni. Szintén friss köntöst kapott a Samsung Colosseum. A lenyűgöző méretek mellett izgalmas dizájnelemek teszik teljessé a látványt, az élményt pedig tovább fokozza majd a helyszín minden igényt kielégítő hang- és fénytechnikája. A 3000 főt befogadó központi tánctéren belülre épített Dj pult egy gigantikus gladiátort idéz, benne pedig egymást váltják majd a Sziget ideje alatt az alternatív elektronikus műfajok legjobbjai.
A Sziget építése során felállítottak mintegy 23 km-nyi kerítést, ez olyan hosszú, hogy egyvonalban a Szigettől elérne egészen a leányfalusi strandig. A talajvédelem érdekében lefektetnek 21.000 m2 méhsejtet, és további 8.000 m2 alumínium járófelületet is leraknak a talajterhelés enyhítésére. Ezzel le lehetne fedni cca 5 stadion méretű focipályát. A sátrakban további 23.000 m2-nyi dobogót raktak le. A Szigeten van 250 konténer, 1200 db mobil wc, 600 db angol wc valamint 500 zuhanyzó áll a fesztiválozók rendelkezésére. A Sziget biztonságát 1000 őr védi, s további többtucat rendvédelmi személy vesz részt a biztosításban. A fesztiválon többszáz fős eü. bázis és tűzoltócsapat teljesít szolgálatot és egy 20 fős vezetési törzs, meteorológussal, tűzoltóval, fegyveres erők képviselőivel, operátorokkal.
Vendéglátó „negyedek” a Szigeten
A fesztivál területén több helyszínen úgynevezett food court-okat, változatos igényeket kiszolgálni tudó vendéglátó „negyedeket” alakítottak ki. A sokszínű kínálatban minden food courton lesz minden, mi az ég alatt szem-szájnak kellemes, így a fesztiválokon oly népszerű pizzától kezdvenyalhatunk fagylaltot, rágcsálhatunk zöldséget/gyümölcsöt, kortyolhatunk frissen facsart gyümölcslevet, majszolhatunk pékárut, ízlelhetünk desszert különlegességeket, falhatunk falafelt. És a kínálatban ott van a rizottó, a piadina, a wrap, a fish and chips, a hamburger, a gyros, a hotdog, BBQ, belga hasábburgonya, shawarma, hummus, magyar tradicionális ételek szerte a honi vármegyékből, valamint lángos, churros, pasta, a nemzetközi fronton – mások mellett – pedig erdélyi, görög, indonéz, ázsiai vega vagy mexikói ételek.
Fenntartható fesztiválozás
A környezetvédelmi elköteleződés is töretlen, a Green Sziget új elemekkel egészül ki idén. Így például egy CO2 kompenzációs erdő kialakításához járulhatnak hozzá azok a látogatók, akik a jegy mellé „vásárolnak egy fát” is. A Coca-cola támogatásával egy minden eddiginél nagyobb visszagyűjtési programot is indítanak, hogy az eddigieknél is több eldobott PET palackot lehessen összegyűjteni. Továbbra is re:poharat, lebomló étkészletet használnak és a fókuszt a keletkező hulladék visszagyűjtésére helyezik. A környezetvédelemhez tartozik, hogy a Sziget egy területét, nagyjából a III. kerület szomszédságában húzódó galériaerdő menti részt, az ott lévő védett flóra miatt lezárják a közönség elől, igazodva a főváros és WWF által végrehajtott természetvédelmi területté történt átminősítéshez.
A Sziget zöldítése mindig is fontos célja volt a fesztiválnak. Mindannyiunknak mindent meg kell tennünk, hogy hozzájáruljunk a globális felmelegedés korlátozásához szükséges átmenethez. Ezért a Sziget ajánlásokat tesz, hogyan lehet környezettudatosabban fesztiválozni. Ezek szerint a szervezők arra buzdítják a látogatókat, hogy tegyenek fogadalmat, hogy kitakarítják a kempingben a sátorhelyeiket. Aki rögzíti a fogadalmát, kikerül a Nagyszínpad kivetítőjére és Sziget pólót vagy 2023-as bérletet nyerhet. A fesztivál kibocsátásának 80%-a a látogatók repülőjárataiból származik. A vonattal vagy busszal való utazás a legkevésbé szén-dioxid-intenzív módja, hogy eljussunk a fesztiválra. Ha nem volt más választás, mint repülni, ültessünk fát!
Harc a műanyaghulladék ellen: a műanyaghulladék egyre kisebb problémát jelent a Szigeten, köszönhetően az újrahasználható poharaknak, a Sziget szívószálmentes politikájának, a biológiailag lebomló edényeknek és az egyre növekvő számú palack utántöltő pontnak. A szervezők mindenkit arra buzdítanak, hozzák magukkal saját vizes palackjukat. Arra is van lehetőség, hogy lecseréljék a látogatók alumínium- és műanyag szemetüket különféle ajándékokra.
A fesztivál merch menő. A fenntartható fesztiválcikkek még menőbbek. 2019-ben a szervezők bevezették a SzigEthical-t, ami olyan sikeres volt, hogy idén a legtöbb merchandise terméket fenntartható forrásból szerezték be. A vendéglátás terén pedig elindítottak egy kísérleti projektet, a Mama Earth Eatery-t mellyel megpróbálják mérni, hogy mennyire fenntarthatóak az ételárusok, és arra igyekeznek ösztönözni őket, hogy még tudatosabb vállalkozásokká váljanak.
Ne maradj otthon, de ha mégis…
A Sziget idén is kihagyhatatlan lesz, de aki valamiért nem tud jelen lenni, természetesen több koncertet is követhet a Sziget streaming felületein a Coca Cola jóvoltából.
Kicsiknek ingyen, éjszaka féláron
A 11. életévüket be nem töltött gyerekek ingyen léphetnek nagykorú felügyelete mellett a fesztivál területére, a 14. életévüket be nem töltött fiatalok pedig csak felnőtt kísérővel vehetnek részt a fesztiválon. És minden nap este 11 óra után – az eMAG támogatásával – féláron vehetünk aznapi jegyet, vagyis este 11-től reggel 8-ig olcsóbban bulizhatunk, ráadásul néhány helyszín és több buli meg koncert még csak ekkor indul be.
TikTok a Szigeten
A TikTok rohamosan növekvő és immár a legnagyobb rövid formátumú videós platform, melynek hatása a popkultúrára illetve a zenével való szoros kapcsolata nem kérdéses. A TikTok 40 millió követővel és 1,15 milliárd kedvelővel bíró nemzetközi alkotócsapattal érkezik a Szigetre, valamint az alkalmazáson belüli és kívüli aktivitások teljes skálájával, mint például: exkluzív alkalmazáson belüli live session-ök, illetve rengeteg, máshol nem elérhető tartalmak, kulisszatitkok és egyéb részletek. Minden vendéget várnak a TikTok Zónába is, és természetesen a #SzigetFestival feliratú tartalmakat is posztolhatják a TikTok-ra.
„Trendformálás, feltörekvő sztárok felfedezése, az elkötelezett közösség ereje – ha valami fontos mostanában, az a TikTokon történik. Ebben az évben a „TikTok aranyláz” a Szigetet is elérte” – mondta Garam Tamás, a Sziget marketingfőnöke, „A TikTok és a Sziget közötti partnerség fontos előrelépés a fesztiválunk számára, és nagyon örülünk az együttműködésnek. Olaszországból, Spanyolországból, Franciaországból, Németországból, Franciaországból és Hollandiából érkeznek többmilliós elérésű alkotók az idei fesztiválra, még nagyobb nemzetközi figyelmet fordítva a rendezvényre” – mondta a marketingvezető.
“A TikTok a zene otthona és remek hely a legújabb zenei trendek felfedezésére. Felhasználóink 75%-a találkozik új előadókal a TikTok-on, és 63%-uk fedez fel eddig még nem ismert dalokat. Azzal, hogy a legvonzóbb eseményekre, mint például a Sziget, meghívjuk a globális közösségünket, egyrészt újabb közönséggel bővítjük a fesztivál táborát, másrészt még több inspirációt nyújtunk felhasználóinknak, így egyedülálló hidat teremtünk az online és offline élmény között” – mondja Paula Kornaszewska, a TikTok CEE operációs vezetője.
Alpine, a hallás védelmében
A Sziget partnere idén az professzionális füldugókat gyártó Alpine cég, mely egyrészt ellátja a sziget zajos területein dolgozókat termékeivel, de az Alpine Hearing Protection helyszínen bárki vásárolhat ilyen füldugót, ami a fesztiválon hasznos lehet azoknak is, akik a programhelyszínek zaját ki akarják szűrni az alvás alatt. Az Alpine az érzékenyebb fülű gyerekeket is segíti: limitált számban ingyen füldugót kapnak a gyerkőcök a H&M Sziget VIP helyszínénél.