Szekeres Adrien blogjában elsősorban inspirálni szeretne, kedvet csinálni a hétköznapokhoz és megmutatni, hogy mennyi szépség van a mindennapokban, csak fel kell fedezni.
“Szeretem ezt az időszakot. Az ősz még épp hogy csak betette a kislábujját az ajtón és kellemes melegek a nappalok, este pedig a teraszon egy takaróba bújva lehet nosztalgiázni a nyári élményekről. Szoktunk is :), hisz tele van az összes telefon, fényképező képekkel, kis videókkal és annyira jó ezeket visszanézni. Volt néhány tervünk a nyárra, amiket megvalósítottunk és persze volt néhány, amiket nem. Végre eveztünk a Dunán, gyúrtunk a lányokkal szilvásgombócot és a szalonnasütés is✔. Én szerettem volna még napfelkeltét nézni vízparton, jól elázni az esőben és végre elmenni Dubrovnikba. Sajnos a napfelkelte -természetéből fakadóan- elég korán van, így mindenki leszavazott, egy fellépés alkalmával a bőrig ázás viszont majdnem összejött, Dubrovnik pedig… hát az úgy volt, hogy
… elutaztunk Makarskára. Ez a kis horvát tengerparti város arra tökéletesen jó, hogy az ember megszálljon és innen kirándulgasson jobbnál jobb helyekre és két csobbanás között felfedezze a környéket. Megtaláltuk például az egyik legszebb tengerpartot, ahol valaha jártam. A Punta Rata strandjain olyan valószínűtlenül türkizkék a tenger, hogy az ember folyton azt érzi, valami képeslapot nézeget. Háttérben a hatalmas hegyekkel, a vízből nézve is pazar a látvány. A lányokat ki se lehetett szedni a vízből, hol halrajokat kergettek, hol a hullámokban ugráltak. Amikor véletlenül szárazföldet ért a lábuk akkor ettek, vagy éppen kövekre rajzolgattak. Na jó, volt néhány kártya parti is, amit lezavartunk családilag, és végre Emi is velünk játszott 🙂 A nyaralásainkon a prioritásokat általában az időjárás függvényében állítjuk fel. Nagyon egyszerű: ha süt a nap és elég meleg a víz, akkor strandolunk.
Bárhol, de leginkább mindenhol. Egyik nap elmentünk az Imotski-tavakhoz. A Kék-tó és a Vörös-tó olyanok, mint két vízzel teli kráter. Már az oda vezető úton láttuk a szemközti hegyoldalról, hogy szinte beszakadt a föld ezen a helyen. A Kék-tó partjára le is mentünk, sőt a lányok fürödtek is. Mégegyszer nem vállalnám be a kanyargós köves utat 35 fokban, de egyszer ki lehet bírni és a látvány tényleg különleges.
Következő utazásunk Makarskáról Mostarba vezetett. A bosnyák várost -romantikusan- a hegyek felől közelítettük meg, ami annyit jelent, hogy rettenetesen magasan, szerpentineken vágtunk át a hegyen és hát… kiderült, hogy ezt ööö… nem mindenki bírja. Tanultunk is valamit, miszerint, ha valaki rosszul van az autóban és nem mer megszólalni sem, mert fél, hogy a reggeli beköszön a másik nyakába, akkor -egyezményes jelként- elkezdi vakargatni az előtte ülő nyakát. 12 évig mi sem gondoltunk erre, pedig hasznos lett volna :))) Na, kérem. Innentől megpecsételődtek mostari élményeink. Nem annyira tudtuk élvezni, hogy úgy mondjam. Pedig gyönyörű a belváros a Törökországot idéző épületeivel, a mecsetekkel, a bazársor hangulatával, a Neretva folyó -megintcsak- türkiz színével. Volt még valami, ami miatt kicsit keserédes lett ez a kirándulás.
Lépten nyomon szembesültünk azzal, hogy itt pár évtizeddel ezelőtt még gyilkolták egymást az emberek. Golyónyomok az épületeken, lerombolt házak és fiatalon elhunyt férfiak sírjai a fő út mellett. A lányaink is itt találkoztak először a háború ilyen nyilvánvaló nyomaival. A tengerparton sütkérezve Horvátországban ez az embernek szinte eszébe sem jut, pedig a délszláv háborúk őket is érintették. Szóval az autóban hazafelé rögtönöztünk egy kis történelem órát.
Az volt még a tervünk, hogy innen lemegyünk Dubrovnikba, majd este haza, de nem mertük bevállalni. Örültünk, hogy végre “hazaértünk”, vagyis vissza a szállásunkra problémamentesen. Azért az biztos, hogy ezt sokáig fogjuk emlegetni :)) Legfeljebb majd Gáborral leugrunk pár napra és egy másik utazás során fedezzük fel Dalmácia legdélibb csücskét édes kettesben 🙂 “
