Az otthonunk az a buborék, mely az energiamezőnk kiterjesztése. Ha abban békétlenség, erőszak, harag vagy feszültség uralkodik, elkerülhetetlenül vissza fog hatni az énre és így a mentális és érzelmi jóllétünkre is.
Sokak számára már egy kis zug is menekvést jelenthet egy egyébként zűrzavaros otthonban. Itt átmeneti csendre és nyugalomra, azaz egy kis töltődésre lesz alkalmas az a tér, ahonnan kizárható a zavaróan lüktető környezet.
Érthető tehát, hogy mennyire kritikus része az egészségnek ez a kiterjesztett én-tér, ahol bár nem az érzékszerveinkkel, hanem azokon túli érzékeléssel tapogatjuk le a bejövő „zizgéseket”. Az otthon emiatt aztán sokkal több, mint egy hely, ahol a ruháinkat és más tárgyainkat tároljuk, ahová megérkezünk és ahol a napunk fontos részeit is eltöltjük. Az otthonunk képes gyógyítani és képes lehet mérgezni is.
Ebben az olvasatban a biztonságot nem az fogja adni, hogy a ház vagy lakás, amiben élünk az saját tulajdon vagy bérlemény. Nem is arról van szó, hogy fontos paraméter lenne a méret és kényelmi funkciók minél modernebb változatai.
Az az alapvetés, hogy az otthon békés, biztonságos és feltöltődésre alkalmas hely, elsősorban ugyanis nem a külcsínytől függ.
Hol „engedhetünk” ki?
Aki a saját otthonában megfelelésnek, elvárásoknak, játszmáknak van kitéve, vajon hol lesz képes mentálisan és érzelmileg fellélegezni? Hol lesz alkalma összerendeződni? Akiknek minderre nem alkalmas a saját otthonuk, kénytelenek lesznek azon kívül megteremteni egy-egy gyógyító buborékot. Nem ritka, hogy ez a környezet épp a munkahely, gyerekek esetében pedig sokszor az iskola.
Vannak olyan emberek is, akiknek az otthona önmaguk belső békétlenségéből adódóan átveszi azt a fajta energiát, amelybe belépve egy látogató sem időzik szívesen. Léteznek gyönyörűen megkomponált belső terek, hatalmas alapterületeken berendezett otthonok, amelyben minden megtalálható, amit el tudunk képzelni, de mégsem áraszt melegséget, mert az ott élők nem szeretetben kapcsolódnak egymáshoz.
Amikor tehát beléphetünk egy-egy otthonba, azonnal lesz egy érzetünk az ott lakók lelkivilágáról.
Az én apai nagyszüleim háza egy egyszerű parasztház volt, amihez „kinti WC” tartozott, sparhelt szolgáltatta a meleget és mégis szeretettel teli helyként emlékszem rá gyerekkoromból. Egyszerű és végtelen elfogadással teli otthon volt, ahol az lehettem, aki voltam – még ha féltem is a kinti WC-től, nehogy beleessek a sötét lyukba.
Az otthonunk és a vele ápolt kapcsolat tehát érzékelhető térré manifesztálódik. Én azért is takarítok szívesebben magam, mert kapcsolatban maradok az otthonommal. Az én otthonom leghűvösebb tere jóllehet a konyha, ahová nem mindig viszem a szívemet magammal, mert nem szeretek napi szinten főzni. De a nappalim, a fürdők, (Kairóban sztenderd a 2 fürdőszoba) a szobák és a folyosó, ami szerencsétlenül sötét és hosszú, mégis melegséget áraszt. A barátaim szívesen időznek nálam és nekem is megnyugvás a hazaérés.
Az otthonom a váram – az otthonom az otthonod
Karakteremből adódóan nehéz volt megszoknom az egyiptomi „otthon kultúrát”, mely szöges ellentéte a mi elképzeléseinknek. Magyarként szeretjük tartani a határainkat, mára nem része a kultúránknak a generációk együttélése. A mi házunk, a mi várunk. Szeretjük a vendégeket és azt is szeretjük, amikor végre újra magunk lehetünk és folytathatjuk az életet a saját tempónkban. Tiszteletbe tartjuk, hogy létezik a napirend és tudjuk, hogy mikor illik látogatóba menni kisgyermekes családokhoz vagy éppen idősekhez.
Egyiptomban az „otthonom a te otthonod, az ételem a te ételed” alapokra épül az otthon világa és az azokba való belépés. Soha nem zavar senki senkit, az ajtók 0-24 órában nyitva állnak és nincsenek szabályok arra nézve, hogy mikor illik elindulni, hogyan illik viselkedni. Vagyis egy mégis van: muszáj enni! Nagy kihívás így a töltődés és elcsendesedés.
A játéktér: a kultúra másképp képezi le a befelé figyelést. Itt az imádkozás és vallásos élet teszi lehetővé a kapcsolódást önmagunkkal és a kozmosszal. Mivel ez szerves része az életnek, az otthonok bátran lehetnek zajosak.
Ami a szemnek kellemes
A legtöbbünkben ott az igény a vizuálisan is kellemes környezetre. Az viszont szubjektív, hogy ez kinek mit jelent. A növények például klasszikus kiegészítői a megnyugtató és élvezhető tereknek. Az az otthon, ahol egészséges növények veszik körül az ott lakókat, biztosan jó kisugárzással vannak megáldva, hiszen a növényápoláshoz türelem, elkötelezettség és szeretet is kell. Ezek jelenléte pedig melegséget fognak árasztani.
Az emlékek és kedvenc tárgyak is sokak számára fontosak. Ettől lesznek az otthonaink személyesek és valódiak. Ne feledjük azonban, hogy ezek halmozása azonban egy másik kérdés, hiszen az valamiféle kibillenésre enged következtetni. Textilek, színek, a berendezések anyagai, méretei, elrendezései adják az összhatást, amiből jól következtethetünk az ott élők személyiségére, hangulatára.
A bekuckózóstól, a nyitott és világos verzión át, a bohém és színes megoldásokat sem kihagyva, a klasszikus tárgyak és szabályok betartása mellett, az ultramodern enteriőr egyaránt képes arra, hogy mégjobban kifejezze a személyiségünket és ezzel még inkább leképezze a belső világunkat.
Amikor már arra törekszünk, hogy az otthon, amiben élünk egyben ki is fejezze azt, akik vagyunk, amikor felvállaljuk azt, hogy világnézetünk visszaköszönjön a belső terekben, akkor felmerülhet a ragaszkodás kérdése. Sokkal nehezebb ugyanis megválni egy olyan helytől, amelybe a kreatív erőinket, időnket és pénzünket beletöltve végül búcsúznunk kell.
Az otthon végtére is bennünk van, azt pedig visszük tovább magunkkal akkor is, amikor minden mást elveszíthetünk. Érdemes tehát belül megkezdeni az átalakításokat.
Csurgó Krisztina személyi edző, iskolai magatartás és wellbeing vezető írása
