Augusztus 8-án, vagyis a Macskák Nemzetközi Világnapján az egyik legősibb és egyben legnépszerűbb kisállatfajt ünnepeljük. A Whiskas idei kutatásából kiderült, hogy a magyar lakosság közel harmada tart otthonában legalább egy cicát.
A macskatartás egyre népszerűbbé válik, ugyanis a statisztikák szerint míg a kutyák száma enyhe csökkenést mutat, addig évről évre egyre több cica él hazánkban. Ez a tendencia nem csak nálunk, de egész Európában megfigyelhető. Ez nem meglepő, hiszen a cicával való együttélés számos előnnyel jár: a Whiskas felméréséből egyértelműen kiderült, hogy a macskatartók jelentős százaléka szerint a macskával való együttélés csökkenti a stresszt.
Hogyan legyél cicagazdi?
A Whiskas elkötelezett híve a menhelyekről való örökbefogadásnak, ez ugyanis nemcsak a megmentett állat életminőségét javítja jelentősen, hanem a túlterhelt intézményeket is segíti azzal, hogy helyet ad a többi rászoruló állatnak. Szerencsére hazánkban is egyre népszerűbb az örökbefogadás lehetősége: a Whiskas felmérése szerint ugyanis a macskatartóknak majdnem a fele fogadta örökbe legalább egy cicáját menhelyről vagy az utcáról.
A menhelyek elsődleges célja, hogy a befogott állatot visszaadják eredeti gazdájának.
Ahhoz, hogy a menhelyek még sokáig el tudják látni feladatukat, a nagyvállalatok felelőssége és kötelessége is, hogy támogassák a magukra hagyott intézményeket. Emellett a társadalmi felelősségvállalás része az is, ha önkéntes munkával, vagy termékadománnyal segítjük a menhelyek példaértékű munkáját.
A MARS évek óta élen jár a menhelyek támogatásában. A tavalyi évhez hasonlóan idén is nagyobb összeggel támogatja a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség munkáját. Fogadj Te is örökbe!
Az örökbefogadás menete Magyarországon a működési engedéllyel rendelkező menhelyek számára szabályozott és egyforma. Az eljárás során nagyon fontos a leendő gazdik megfelelő tájékoztatása a macskatartás fortélyairól, igényeik kielégítéséről, a cicákkal való kommunikáció fontosságáról és az egészségügyi ellátásukról (pl. oltások, orvosi ellenőrzés, kórokozók elleni védelem).
Az örökbefogadás tehát az egyik legjobb módja annak, ha négylábú barátokkal szeretnénk bővíteni a családot. Azonban mindig mérlegelni kell a lehetőségeket, és azt, hogy megfelelő feltételeket tudunk-e teremteni a cicánkkal közös élethez.