2002 decemberében, 27 évesen ott feküdtem a szülőasztalon, és azzal kellett szembesülnöm, hogy lehet nem lesz holnap. Az orvosok közölték, hogy valami nagy baj van, azonnali császármetszés szükséges. Közben a gyermekem nyaka köré tekeredő köldökzsinór miatt megállt pár másodpercre a kicsi szíve, szerencsénk volt, hogy az orvosok hamar reagáltak. Nem sokkal ezután tudtam meg, hogy rosszindulatú daganatom van. A műtéti előkészítés után meg is szabadítottak ettől, a biztonság kedvéért pedig a méhemet, és petefészkemet is eltávolították. A műtét után azonban az ötödik napon felszakadtak a varrataim, és még egy, akkor már életmentő műtéten estem át. A kemoterápiát 51 kg-os súllyal kezdtem el, és csupán egy célom volt: hízni és hízni, mert a fogyás az betegséget jelent. Reggelire szalonna, estére csoki, szuper kombó volt, szépen gyarapodott a súlyom, olyannyira, hogy 9 évvel a műtétem után 102 kg voltam. A félelem miszerint a fogyás egyet jelent a betegséggel alábbhagyott, a tükörben viszont nem egy egészséges embert láttam. Akkor döbbentem rá, hogy átestem a bizonyos ló másik oldalára. Ekkor határoztam el magam, hogy lefogyok. Kezdetben kimentünk a férjemmel a Sóstói-erdőbe, és sétáltunk, aztán néhány ilyen alkalom után le tudtam futni az első pár száz méterem. Nagyon jó érzés volt.
Életmódot váltottam, az étkezésemre is különösen odafigyeltem, és a kilók is szépen elkezdtek olvadni. Ekkor körülbelül hetente két alkalommal, 40-40 percet futottam, de csak könnyedén. 2 év alatt sikerült lemennem 72 kilóra, és a futás elkezdett életem részévé válni. Ekkor sajnos megint jött egy rosszabb periódus az életemben, a régi műtétem helyén gyulladás keletkezett. Rengeteg orvosi hercehurca, körülbelül nyolc hónapba telt, mire
kiderült, hogy végül is szerencsére nem a daganatom újult ki, bár pontosan ők sem tudták megmondani, mi a bajom. Ezen a holtponton is túljutottam, és nagyjából 2018 szeptembere óta tudok rendesen edzeni.
Decemberben lefutottam az első félmaratonom, két óra tizenegy perc alatt. Heti négy edzés, ebből legalább egy hegyi. A hegyeket szeretem, megnyugtatnak, plusz erőt adnak. A súlyom még lejjebb ment, jelenleg 58 kg vagyok. A telet végig edzettem, nem érdekelt a mínusz 10 fok, vagy a 20 centi hó. A futás már nem a fogyás eszközeként, hanem élményként van jelen az életemben. Május végén 2 órán belül sikerült a félmaraton. A férjem támogatott, ő mondta, hogy menjünk el egy-két versenyre. Kezdetben rövidebb versenyeken vettem részt, mostanában jöttek a nagyobb kihívások, például a hegyi versenyek, ahol igyekszek mindig helyt állni, mert inkább szenvedek a hegyen, mint a kórházban.
Csisztu Mónika
Inkább szenvedek a hegyen, mint a kórházban!
