Nem érdemes belemenni abba, hogy az embereket körülvevő technológiai eszközök vajon milyen mértékben teszik függővé a felhasználókat. Rendben, nem bírom ki: szóval a technológiai függőség az életminőséget döntően, meghatározó mértékben és egyértelműen negatív előjellel határozza meg.
Egy átlagos brit tíz-tizenkét percenként csekkolja a mobiltelefonját, de tíz magyarból négy mobilozik vezetés közben. Az Amerikai Pszichológiai Társaság néhány évvel korábbi kutatása szerint is baj van s igencsak paradox helyzetről van szó, hiszen az emberek nagy része ezzel tisztában is van azzal, hogy valami olyasmire fordít nagyon sok időt, ami egyszerűen nem éri meg a figyelem ekkora szeletét. Szerelmes párok kuksolnak éttermekben egymással szemben hosszú-hosszú ideig egymáshoz sem szólva a képernyőt nézve, de történt már tragédia a standon amiatt, mert a szülők éppen a mobiljukkal voltak elfoglalva.
De mégis butaság lenne azt mondani – persze vannak ilyen hangok is – hogy akkor dobjunk el mindent és irány vissza a pattintott kőkorszakba. Meg lehet próbálni, de kérdés, hogy van-e értelme, sikerét pedig nagyban meghatározza az illető teljes ökoszisztémája, amiben él; például, hogy mit és mikor dolgozik, miképpen épül föl a kapcsolatrendszere s neki személy szerint milyen szükségletei és motivációi vannak.
Jó félévtizede az egyik menedzser barátom próbálkozott a hagyományos mobiltelefonnal, ám egy hónap alatt elbukott, hiszen sem a munkája, sem a kapcsolatrendszere nem tolerálta a „visszalépést”. Emlékszem, akkor sokat beszéltünk erről, mert ő maga nem is viselte jól a helyzetet. Viszont a szükségletek és a motiváció tényleg a mindent eldöntő tényezők, hiszen adott esetben munkahelyet-foglalkozást könnyen válthat az ember, a szükségleteit viszont csak elnyomhatja (egy ideig). Természetesen mindenen lehet dolgozni, s ha van, ami kitöltse egy ember életét, akkor nem kell az ébren töltött idejének jelentős részét online töltenie.
Szóval jómagam inkább az okos használat mellett tettem le a voksom, ami nem is olyan nehezen megoldható feladat, hiszen tényleg csak azt kell eldönteni, hogy mikor és mire használjuk az eszközeinket. Én úgy éreztem, hogy a mobiltelefon – és mindaz, amit jelent: az állandó elérhetőség, a figyelmem megzavarása a jelzésekkel – zavarja a mindennapjaimat.
Átlagos felhasználóként és kevés elpazarolni való idővel bíró emberként lassan egy esztendeje már, hogy nem csupán hétköznap esténként, de akár teljes hétvégékre is száműztem a mobiltelefont az életemből. Nem állítom, hogy ez százszázalékosan megvalósul és nem is kell így legyen, hiszen érnek olyan élmények – akár egy remek futóedzés – amit szívesen megosztok másokkal is.
De a tendencia egyértelmű és megvan az eredménye is: több jól eltölthető idő, mélyebb figyelem, kevesebb felesleges és zavaró információ. S mindemellett az a tézis sem igazolódott be, hogy bárki elfelejtett volna amiatt, merthogy a vasárnapi ebéd mellett nem olvastam el szombat éjjel küldött emailjét.
Érdemes kipróbálni, biztos vagyok benne, hogy könnyen veszed majd az akadályokat, ha pontosan tudod, hol vagy most s hová érhetsz el, ha egy picivel kevesebb időt töltesz a mobiloddal.
