Alma, körte, homokóra, téglalap vagy fordított háromszög? A génjeink határozzák meg az alkatunkat, az adottságokat nem befolyásolhatjuk. Azt azonban igen,...
BővebbenAhogyan ma döntesz, úgy élsz a jövőben, ez az egyik alapelvem. Többször írtam már ezen olda- lakon is, hogy minden...
BővebbenAz Eurobarometer adatai szerint a magyarok több mint fele nem sportol semmit, kilenc százalékkal többen választották a szőrös kagylófotelt, mint...
BővebbenMindig kétellyel vegyes csodálkozással figyelem az újévi fogadalmakat tevő embereket, hiszen az ilyen elhatározások közel száz százaléka fullad már ki...
BővebbenA bizalom éppen annyira fontos tényezője az emberi kapcsolatoknak, mint ahogyan lélegzetvétel nélkül sincs élet sem. Manapság nehéz bizalomról beszélni...
BővebbenFantasztikus érzés annak megélése, amikor az erdőben teljesen természetes módon alakul ki egy kis csapat, ahol a tagok felváltva válnak...
BővebbenGyakran olvassuk: „Minden nap tenned kell magadért!”. Persze, fontos, hogy az ember gondozza önmagát. Ám ezekkel a motiválónak szánt szövegekkel...
BővebbenAz ember egyik legnagyobb stresszforrását az jelenti, ha elveszíti a kontrollt a folyamatok felett. Ha nincsen – vagy csak korlátozottan...
BővebbenNapjaink embere hihetetlenül gyorsan él. Olyan sebesség ez, amit az ember evolúciója, az agyának és az idegrendszerének fejlődése nem tud...
BővebbenSzerencsére nem kevesen vagyunk olyanok, akiknek sem ígéret, sem bizonyíték nem kell arra, hogy a sport az életük része legyen...
Bővebben© 2018 Vital Magazin - Készítette: WordPress Master.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
© 2018 Vital Magazin - Készítette: WordPress Master.