Kell hozzá egy kis fűrészelés-csavarozás, de ha emelt ágyást készítesz, mind a virágaid, mind a konyhakerti zöldségeid sokkal szebbek lesznek, ráadásul könnyebb is gondozni őket.
Milyen előnyei vannak az emelt ágyásnak?
Kiskertekben az emelt ágyás több szempontból is remek módja az ültetésnek. Kisebb a kockázata, hogy a kerti ösvényeken felbukkanó gyomok az emelt ágyásban is megjelenjenek, nem tömörödik betonkeménységűvé az ágyás földje, hiszen nem taposod. Az emelt ágyásban a talaj a laza szerkezetnek köszönhetően jobban levezeti a vizet a növények gyökeréhez, és a földmorzsák között fejlettebb talajélet tud kialakulni (giliszták, mikroorganizmusok), ami hasznosabb a növények számára. Minél erősebb a növény gyökere, annál életképesebb lesz, intenzívebben virágzik, többet terem.
Az ágyás szegélye még abban is segít, hogy az ágyás talaja jobban megőrizze a Nap melegét, sőt, akadályul szolgál a csigák távol tartásához. Lejtős területen azért ajánlott keretes ágyásokat kialakítani, mert ezeknek hála, nem mossák el a termőtalajt a nagyobb záporok. Ha már erózió került szóba: lehet például emelt ágyást kialakítani egy olyan öreg rózsabokor körül, aminek a töve már kilátszik a földből, mert az évek során lepusztult körülötte a talaj.
Az emelt ágyás a kertésznek is hasznos, hiszen kevesebbet kell hajolgatni. Így ez a fajta kertészkedés a derékfájósoknak ideális, függetlenül attól, hány évesek. Még egy kis kapával is könnyebb a laza, emelt talajon dolgozni, nem erőlteti meg magát az ember. Ha stabil az ágyás szegélye (erre megépítésekor érdemes ügyelni), lehetőséget nyújt a kertész számára, hogy leüljön rá, onnan pedig még kényelmesebb gyomlálni, egyelni a palántákat.
Az emelt ágyás nem ugyanaz, mint a lábazatra tett ágyás. Utóbbi inkább afféle ültetőtálca, amelynek van alja, és ezáltal fizikailag el van választva a kerti talajtól. Ezzel szemben az emelt ágyásnak nincs alja, tehát a növények gyökérzete szabadon terjeszkedhet lefelé, ami segíti a tápanyagok és nedvesség felvételét, illetve stabilabb tartása lesz a növénynek. Ugyanígy, a betonfelületen (például régi kocsibeállón) kialakított ültetődoboz sem igazi emelt ágyás, bár annak látszik. Ettől még jó szolgálatot tehet, csak arra kell ügyelni, hogy öntözéskor ne pangjon benne a víz, de ne is mosódjanak ki az ágyásszegély alatt az értékes tápanyagok.
Első lépések
A kerethez érdemes olyan faanyagot választani, amit nem kezeltek gombaölő vagy más vegyszerrel, mert ez locsoláskor beszivároghat a talajba, és onnan felszívják a növények. Lehet régi téglából is kialakítani az ágyásszegélyt, de a tégla idővel besüllyedhet a talajba, néhány évente meg kell igazítani. Kialakítható az ágyásszegély régi tetőcserepekből is, vagy padlásról megmentett deszkákból, amennyiben nem voltak mondjuk kátránnyal kezelve. Kapható előre elkészített fakeret is az interneten. A tervezett ágyás oldalai mentén leszúrt karók közé kosárfonásos technikával vesszőket és ágakat lehet rögzíteni, ez is alkalmas keretezéshez. Az ágyások között hagyj rendes ösvénynek helyet, legalább olyan széleset, hogy fűnyíróval végig lehessen menni rajta, de még szerencsésebb, ha talicskával is. Még jobb, ha az ösvényeket vastagon leteríted mulccsal (fenyőkéreggel vagy szénával), hiszen ezzel csökkented annak veszélyét, hogy felüsse fejét a gyom bennük, és onnan átterjedjen az ágyásokra.
Az ágyás szélessége csak annyi legyen, hogy kezeddel mindkét oldalról beérj a közepéig, ne kelljen belépni az ágyásba. Ha téglalap alakú ágyásokat tervezel, úgy tájold őket, hogy a hosszú oldaluk nézzen dél felé. Így az ágyásban minden növény egyenlő mennyiségű fényben részesül. Ha csak úgy tudod kialakítani az ágyást, hogy valamelyik rövidebbik oldala nézzen dél felé, úgy válogasd meg a beültetett növényeket, hogy a legalacsonyabbak legyenek a déli oldalon, ne árnyékolják egymást a növények.
Ha olyan helyen tervezel emelt ágyást, ahol korábban nem volt veteményes vagy virágágyás, először alaposan fel kell ásni a talajt. Ásás közben halmozd fel oldalt a földet, és szedd ki belőle a köveket. Vizsgáld meg az ágyás alját, nehogy mélyen futó gyomnövény gyökerek maradjanak benne. Ha szomszédos fa vagy bokor gyökere lehet az, próbáld meg úgy irányítani, hogy kanyarodjon kifelé az ágyásból.
Ha a kertben gyakori a vakond, érdemes vakondhálót leteríteni az ágyásgödör aljára úgy, hogy szélei legalább 10 centiméter magasan kiérjenek a felszínre, majd a keret belsejéhez lehet szögelni. Ha az ágyásban gyökérzöldséget (burgonyát, répát) akarsz termelni, akkor mélyebbre kell ásni a gödröt, és mélyebben kell kiteríteni a vakondhálót. Ezután a kiásott földet keverd össze komposzttal vagy friss földdel, szórd vissza az ágyásgödörbe, és simítsd el vízszintesre a tetejét.
Fenntartási tippek
Az emelt ágyást a házikedvenceknek sem szabad megtaposni, ezt meg kell nekik tanítanod, vagy kerítsd körbe csirkehálóval az ágyást.
Hasznos segítség egy munkadeszka, amelyet keresztbe lehet fektetni az ágyásszegélyen, és megtartja a vödröt, palántákat, szerszámokat ágyásgondozás közben, vagy akár erre rá is lehet lépni gyomláláskor.
Az ágyásszegély mentén sátorrúd-szerűen bab vagy paradicsom futtatásához is leszúrhatsz vékony karókat vagy bambuszrudakat. Egyenlő hosszúságú PVC-csöveket is leszúrhatsz, íveket kialakítva, amelyekre fóliát terítesz: máris kész a mini üvegház a primőröknek.
Rendszeresen gondoskodj a talajjavításról, akár komposzttal, akár speciális tápszerekkel az ültetett növények dúsabb fejlődése érdekében. A locsolást óvatosan végezd, főleg a növények tövét locsold, nehogy egy erősebb vízsugár kimossa a keretből az értékes földet.
S ha már ennyit dolgoztál a kertben, feltétlenül szerezz be egy nyugágyat vagy padot, amit elhelyezhetsz a kert egy olyan szegletében, ahonnan gyönyörködhetsz a művedben.
+1 tipp:
Az emelt ágyások kialakítását érdemes összekötni egy tavaszi kerti nagytakarítással. Lombseprűvel húzd össze a száraz leveleket, gyepszellőztető gereblyével “vakard” végig a pázsitot, hogy a összeszedd a mohából és a tavalyi fűnyírások során lehullott nyesedékből összenemezesedett réteget, ezek mehetnek a komposztba. A fákról és bokrokról vágd le a száraz ágakat, amennyiben láthatóan betegek, ne tedd őket a komposztba, hanem zöldhulladékgyűjtő zsákban helyezd ki elszállításra. Most elvégezheted az örökzöld sövények alakító nyesését. A bokrok alatt érdemes némi száraz lombot meghagyni a hasznos rovarok számára. Az évelők lemosó permetezését is most kell beütemezni, akárcsak a lugasszőlő metszését, mert nemsokára megindul benne a nedvkeringés, és akkor már nem szabad zargatni. Jó munkát kívánunk!
https://vitalmagazin.hu/igenytelen-szobanovenyek-amelyek-a-keves-gondoskodast-is-meghalaljak/