Lássunk néhány praktikát, melyek segítségével Te is elsajátíthatod a természetes, szépítő smink elkészítését!
Sminkesként gyakran járok dolgozni fotózásokra, esküvőkre, ahol a legkülönfélébb emberekkel találkozom. A smink elkészítése közben szívesen beszélgetek a vendégekkel. Egyre gyakrabban találkozom azzal, hogy sokan ódzkodnak a sminkeléstől, a sminkesektől, mert smink alatt a napjainkban az Instagramon látott, „agyonkontúrozott”, bevilágított, filterezett sminket értik. Attól félnek, hogy a sminkelés után nem ismerik majd fel magukat, és egy teljesen átváltoztatott arc néz majd vissza rájuk a tükörből.
Az Instagramon sok olyan smink látható, ami a valóságban, egy hétköznapi, hús-vér ember számára hordhatatlan lenne. Túl sok, túlságosan mű, túl vastag, túl sötét. Egyszerűen túl idegen.
A smink azonban nem feltétlenül ezt jelenti. Jómagam sokkal inkább szeretem a természetesebb, szépítő sminkeket, ami kiemeli a nő szépségét, arcvonásait, szemeit, ajkait, nem pedig teljesen megváltoztatja az arcot.
Praktikák:
- Kezdjük az alapozással. Sokan eleve nem szeretik az alapozót, mert úgy érzik „van valami” az arcukon. Az ő számukra tökéletes lehet egy BB krém (beauty balm). Ma már szinte minden kozmetikai márkának van BB krémje. Egy másik megoldás lehet, ha az alapozót a hidratáló krémeddel keverve viszed fel. Mindkét esetben azt javaslom, hogy az ujjaiddal egyenletesen oszlasd el és finoman dolgozd be a bőrödbe a választott terméket. Így sokkal finomabb, természetesebb lesz a hatás, és egy könnyű fedést érhetsz el. Ha vannak bőrhibáid, ne egy túl vastag alapozással próbáld őket eltüntetni, hanem használj korrektort ott, ahol szükség van rá. Így sokkal természetesebb lesz az eredmény.
- Felejtsd el a púdert, vagy használj csak egy leheletnyit, és csak ott, ahol feltétlenül szükséges. Például a homlok, illetve az áll területén. Az orcákat mindenképpen hagyd ki. Manapság nem divat a túlmattított, túlpúderezett arc. Sokkal frissebb és üdébb látványt nyújt, ha engedni láttatunk egy kis egészséges bőrfényt.
- A szemöldök formázása a természetes sminknek is része. Ahhoz azonban, hogy a lehető legtermészetesebb legyen az eredmény, gyakran elegendő egy szemöldökspirál használata. Ezek kaphatóak már áttetsző, de színezett változatban is. Könnyedén tudod formázni vele a szemöldöködet és természetes fényt ad neki.
- Pillákból sosem elég! Hangsúlyozd a szempilláidat egy apró trükkel: fogj egy tartós, vagy vízálló fekete szemceruzát és satírozd át vele a felső szempillatövedet. Ezt úgy tudod a legkönnyebben elérni, ha a felső szemhéjadat picit megemeled, és alulról közelíted a ceruzával. Fontos, hogy ne a vízvonalat satírozd be, csak a szempillatövet! Így sokkal dúsabbnak tűnnek majd a pilláid.
- Ezután jöhet a szempillaspirál. A helyes spirálozás három mozdulatból áll: a hosszú, íves mozdulat segít, hogy a szempillák teljes hosszára kerüljön a festékből, a tövektől a szempillák végéig. A cikk-cakk mozdulat segít, hogy a szempillák oldalára is kerüljön festék, így vastagabbnak, dúsabbnak tűnnek a pilláid. A pödrő mozdulat pedig segít formázni a pillákat, hogy szépen íveltek legyenek.
- Használj krémes bronzosítót és pirosítót és az ujjaiddal vidd fel és dolgozd össze az alapozóval. A krémes termékek mindig természetesebbnek hatnak.
- Extra tipp: vigyél fel egy leheletnyi bronzosítót a szemhéjadra is! Ezzel kiemeled a szemedet is, egységesebb lesz a sminked és igazi nap csókolta hatást érhetsz el!
- A szádat színezett ajakápolóval, szájfénnyel, vagy hangsúlyozd nedves hatású rúzzsal. Sokan még mindig imádják a matt rúzsokat, azonban a nedves hatás egyre inkább újra divatba jön. Egy friss, üde árnyalatú, nedves hatású rúzzsal, sokkal természetesebb eredményre számíthatsz.
- Végezetül gyengéden fújj hidratáló arcpermetet a teljes arcodra. Ez segít, hogy „egybe érjen” a smink és megőrizd a természetes, üde hatást.
Károlyfi Edit sminkes, szépségtréner írása