Három éve találkoztam a futással. A kezdeti lelkesedés még mindig megvan s újabb és újabb kihívásokat keresek a futás területén. A szamárlétrát fokozatosan másztam meg, így növekedtek a megtett távjaim is. A megtett kilométerek negyedévente megduplázódta, egy év alatt így jutottam el öt kilométertől , egészen az álmaimban lévő maratoni távig. Mi lehet a maraton után?
Némi kihagyás és visszaesés után újra építeni kezdtem magam. A folyamat belülről kifelé zajlott és zajlik most is. Az első negyedévben a Balatonnál futottam félmaratont, majd azon gondolkodtam, hogy hogyan tudom ezt olyan szintre emelni, ami kihívást jelent. Így jött az ötlet, hogy kipróbálom magam terepen és ott futom a következő félmaratonomat.
Nehéz volt, de minden lépést élveztem
Amikor megszületett a döntésem, tudtam: jól választottam meg a kihívást. A természetet, az erdős szeretem, így éreztem, hogy fantasztikus hatással lesz rám ha ott futok. . Az első próbálkozásom egy korábban bejárt túraösvény volt, amit most futva tettem meg. Az emelkedők igencsak kifogtak rajtam. Első bálozóként kissé el is bizonytalanodtam: miképpen lehetséges, hogynem bírok felfutni a hegyre?
Aztán megnyugtattam magam, hogy még nem vagyok hozzászokva ehhez a terheléshez. Így a hegymenetek erőltetett, gyors lépésekből álltak. Szépen haladtam felfelé. Majd, amikor jött egy-egy sík vagy lejtő szinte suhantam a tájjal. Élveztem minden egyes lépést. Ám azért ez nagyon más volt, mint a városban futni; több mindenre kellett figyelnem, nem mindegy, hogy hová és mire lépek. Zenét nem is hallgattam. A levelek suhogása, a rovarok döngicsélése, a talpam alatti ágak reccsenése tökéletes muzsikát és ritmust szolgáltatott a tempómhoz.
Hegyre föl, hegyről le
Izgatott voltam e félmaraton miatt? Új megmérettetés ez számomra. 21 kilométer terepen.
Álmodni sem tudtam volna gyönyörűbb időt, mint azt a napfényes szeptemberi szombatot. A rajt után egy réten keresztül kezdett emelkedni az útvonalunk, majd egy hegyre értünk.
Megtanultam az edzéseken, hogy gyors gyaloglásba másszam meg az emelkedőket és a futást a síkra és lejtőre tartalékoljam. Meglepődve tapasztaltam, hogy hegymenetben több embert előztem meg, mint síkfutás közben. Itt éreztem kifizetődőnek a terepen való edzéseket, a crossfitet, pilatest, a sok-sok túrát, amikre hétről hétre járok. Nem mondom, hogy nem fáradtam el a hegytetőn, ám egyenletesen, szinte megerőltetés nélkül kaptattam fel a hegyekre.
Ami nagyon tetszett, hogy végig csodás panorámában volt részünk. A hegyről messzire el lehetett látni, a völgyben pedig szintén körbevett a természet, egy életre szóló szerelemmé változtatva a számomra a terepfutást.
Hogy megéri-e feszegetni a határokat? A válaszom határozottan igen.
Van bennünk izgatottság, kíváncsiság, félelem, hogy vajon mi lehet azon a bizonyos határon túl. Készek vagyunk-e arra, hogy ott legyünk? Nem biztos, ám már azzal, hogy megfogalmazódik bennünk, hogy tágítsuk a komfortérzetünket, megvan bennünk minden ahhoz, hogy meg is tegyük a szükséges lépéseket. Az odavezető úton pedig ezek a tulajdonságaink erősödnek és rájövünk a célban, hogy valóban: az út maga a boldogság.
További inspiráló történetért látogass el a lefutomcoaching.hu honlapra és kövess Facebook oldalamat, ami LefuTom Coaching címen érsz el.