A legtöbb esztétikai elváltozás, amely bőrünket érinti nem új-keletű probléma. Azonban hajlamosak vagyunk nem foglalkozni velük, vagy abba a tévhitbe esni, hogy nem lehet változtatni rajtuk. Ahhoz, hogy hatékony megoldást találjunk, a legelső lépés az, hogy jobban megértsük a bőr működését és ezen elváltozásoknak a miértjét.
A bőr regenerálódó képessége
Amikor a bőrünk fiatal, a fiziológiai folyamatok normálisak, egy bőrsejt körülbelül 28 nap alatt éri el a bőr felszínét. 30 év felett viszont, azon felül, hogy jelentkeznek az első károk a bőrön (photoaging), a sejtmegújulási ciklus elkezd lassulni.
„Azt tapasztaljuk, hogy sokan nem értik, pontosan miért történnek bizonyos elváltozások a bőrükkel. A bőr és testápolás nőket és férfiakat egyaránt érintő téma. Szellemiségünk egyik meghatározó eleme a folyamatos tanulás, így fontosnak tartjuk, hogy szakértelmünket továbbadjuk, de legfőképpen azt, hogy az esztétikai bőrelváltozásokra van megoldás.” – magyarázza Papp Mónika, a Vagheggi Kft. szakmai és képzési vezetője.
Striák kialakulása és kezelése
A stria kialakulásának oka, hogy a bőr alatti kötőszövet nem tud ugyanolyan ütemben növekedni, mint a bőr felső rétege, így megreped vagy elszakad. A csíkok jellemzően a túl gyors alakváltozás miatt alakulhatnak ki nagy hízás vagy fogyás után, esetleg éppen ezért terhesség következtében, vagy ha valaki túl intenzíven folytatja a testépítést, vagy pubertáskorban hirtelen megnő.
A striák kezeléséhez a kémiai hámlasztás javasolt. Olyan hatóanyag komplexet kell a bőr számára biztosítani az otthoni ápolásban és a szalon kezelésben is, amely rugalmasság fokozó hatóanyagokat tartalmaz: tápláló növényi olajakat, (karité vaj, rizsolaj, olivaolaj, stb.), mert fontos a bőr folyamatos rugalmasságának elősegítése. Az A- és E-vitamin segíti a striák regenerálódását, valamint az olyan speciális növényi hatóanyag, mint a fekete varjúbogyó kivonat kifejezetten javallott. Emellett, a kötőszövet regenerációját a rádiófrekvenciás gépi eljárás is fokozza.
Cellulit, avagy hétköznapi nevén narancsbőr
Amikor a bőr narancshéjra emlékeztető elváltozáson megy keresztül, annak számos tényező lehet az oka: hajlam, hormonális okok, gyenge érrendszer, stressz, nem megfelelő étkezési és életmódbeli szokások, túlzott fizikai és pszichikai terhelés, alváshiány. Ha az ösztrogénszint túl magas a szervezetünkben, akkor ez vízvisszatartást is eredményezhet, amely szintén felelős a cellulit kialakulásáért.
Amikor cellulitról beszélünk, az érintett bőrfelület mikro cirkulációja és az azt alkotó sejtek anyagcseréjének lelassulásának vagyunk szemtanúi. A csökkent oxigénellátás következtében felhalmozódnak a méreganyagok az adott területen, amelyek a narancshéj effektust okozzák.
Mi lehet a megoldás?
A narancsbőr, az elváltozott bőrfelület méregtelenítésében, az elhízás okozta szépséghibák és a bőrfeszesítésben is megoldást nyújt a testkezelés. A kozmetikai testkezelések alkalmával manuálisan vagy gépi segítséggel juttatják be a hatóanyagot a bőr mélyebb rétegeibe. A masszázs segít aktivizálni a nyirokkeringést, ezáltal az elhízás és a narancsbőr okozta elváltozások láthatóságát is csökkenti. A kívánt hatás elérése érdekében javallott a testkezeléseket kúraszerűen végezni. A 4-6-8 vagy -bőrállapottól függően- akár 12 alkalmas gyakoriságot a kozmetikus szakemberrel végzett állapotfelmérés és konzultáció során érdemes meghatározni.
További információ: