Korunk egyik legégetőbb problematikája a „minden pillanatban elérhetőnek kell lennem” elvárása, aminek nem csupán nehéz megfelelni, hanem egyenesen az életminőséget romboló működésről van szó.
Online és offline is nagyon sokszor találkozom azzal a „panasszal” mások részéről, hogy az ember – mint munkavállaló, főleg, ha szabadúszó vagy vállalkozó – mindig elérhető kell, hogy legyen. S bizony mindig vannak olyanok is nem kevesen, akik igyekeznek őket elérni, ha kell, minden létező csatornán.
Szerintem ismered a helyzetet, talán te magad is ettől szenvedsz: mindig vannak, akiknek vasárnap hajnalban jut eszükbe, hogy időpontot kellene foglalni és már nyúlnak is a mobil után. S mindig vannak olyan vezetők, team leaderek, kollégák, akik hétvégén is csak a munkához tudnak nyúlni – s így utánad is. Nekik nem számít napszak és idő, vagy ha szabadságon vagy; rád rúgják az ajtót és a te idődet, energiádat, figyelmedet követelik.
Korunk elvárása az állandó elérhetőség, aminek nem eléggé önsorsrontó módon milliók akarnak megfelelni, talán még te is – annak minden negatív hatásaival együtt. Nem tudsz kikapcsolni, nem tudsz leállni, nem tudsz figyelni magadra és azokra, akiket szeretsz, oda a fókusz, szélsőségesen kifáradsz a folyamatos készenlétben és multitaskingban.
Őszintén ülj le egy papír elé és írd össze, hogy a reggeli felkelés után a lefekvésig mi mindennel foglalkozol – ha annak nagyobb része csak munka és az azzal összefüggő „járulékos tevékenységek”, elnézést kérek tőled, de baj van.
Egy ördögi körről van szó
- Ha megfelelsz az elvárásnak, azért nem lesz saját életed – még ha az is hiszed, hogy bizony az a tiéd.
- Ha meg akarsz felelni, de nem sikerül, akkor abba rokkansz bele a folyamatos lelkifurdalástól, önvádtól és a saját magad által gerjesztett kudarcérzettől. De nézzük máshonnan: mit lehet tenni? Mondom is: mi lenne, ha nem akarnál kényszeresen mindenkinek megfelelni?
Nálad pattog a labda
Lehet szidni az ügyfelet és azokat, akik nem a megfelelő időben keresnek (zavarnak), lehet elégedetlenkedni is, de a megoldást illetően a labda inkább a te térfeleden pattog, ugyanis az elérhetőség határait, a „mettől-meddiget” neked kell kijelölnöd, de ez még csak a nulladik lépés az egyensúly vagy az azt közelítő állapot felé. A döntésedet, az elhatározásodat kommunikálnod kell a külső környezet, a munkatársak, az ügyfelek felé. Hiába mondod magadnak, hogy például „én este héttől nem beszélek ügyfelekkel”, „a hétvége a családé”, „este már nem vagyok elérhető, mert a gyerekeimmel vagyok”, ha ezt mások nem tudják. Nagyon sok embert hallok panaszkodni és látok szenvedni ettől a problémától. Panaszkodnak és szenvednek, de semmit nem tesznek a helyzet megoldása érdekében. Pedig a megoldás a határok pontos meghúzása mellett a keretek kommunikálása kifelé, akár egyfajta edukációs szemlélettel is. Ha zavar, hogy este tíz órakor messengeren rád írnak a „projekt miatt”, akkor erről adj visszajelzést.
Fel kell vállalnod magad
és az igényeidet, a szükségleteidet
Igen: vannak húzósabb időszakok, vannak vis maior helyzetek, amikor nem kérdés, hogy odateszed magad a „munkaidőn kívül is”. De ha az alapműködés szerves része a folyamatos elérhetőség és az azzal járó folyamatos stressz és elégedetlenkedés – amiről annyit mesélsz a barátaidnak, a családodnak, amitől annyiszor vagy feszült –, akkor érdemes ránézni komolyan a helyzetre és megoldásokat találni, mert – talán furán hangzik – de egyszer csak egyedül maradsz. Ez egy pokolian nehéz folyamat, ami nem hétfőn kezdődik és nem is kedden ér véget. Ennek része az önismereti út, a hibák, rossz szokások feltárása éppen úgy, mint egy új rendszer megalapozása is. Emellett számolnod kell a konfliktusokkal is, hiszen a külső környezet kilencven százalékban értetlenkedni fog és folytatja a korábbi rossz működését, ami – ahogyan addig is – a jövőben is rajtad csapódik le. Őket edukálnod kell; következetesen, célratörően és a saját érdekeidet szem előtt tartva.
Nem azt mondom, hogy ne dolgozz:
azt mondom, hogy dolgozz úgy,
hogy az életed másról is szólhasson.
Szóval ez egy pokolian nehéz folyamat. Tudom, mert az elmúlt években végigcsináltam és nem bántam meg. Igen: vannak vis maior helyzetek az én életemben is, de akikkel együtt dolgozom, nem törnek be az életembe, a másikat tisztelve oldjuk meg az akut helyzeteket is. A munka fontos része az életemnek, de úgy dolgozom, hogy az életem másról is szóljon.
Játssz tiszta lapokkal!
Ha nem játszol tiszta lapokkal, mert nem vállalod föl és kommunikálod az igényeidet – ahogyan egy párkapcsolatban is –, sosem lesz nyugtod, mindig minden pillanatban „helyzetbe hozhatnak”. S a szervezeted minden pillanatban olyan állapotban is lesz (izomtónus, hormonális rendszer), mintha akcióban lennél. Panaszkodás helyett cselekedned kell, különben nem te irányítasz.
Lippai Roland coaching szemléletű tanácsadó, amatőr maratonista írása
