A hétvégén 1445, az elmúlt 25 évben pedig több mint 32 ezer futó hódította meg Kékestetőt a BSI eseményén. A 25. Antenna Hungária Kékes Csúcsfutással jubileumot ünnepelt a szervező Budapest Sportiroda (BSI).
1998 óta minden évben megrendezik az eseményt, melyen a résztvevők hagyományosan Mátrafüredről futnak fel Kékestetőre a 24-es főúton. A résztvevők arra tesznek vállalást, hogy a 11,6 kilométeres útvonal alatt leküzdik a 671 méteres szintkülönbséget is. Változó időeredménnyel, de a többségüknek ez sikerül is. Aki a Kékes Csúcsfutáson célba ér, Magyarország legmagasabb pontjához ér fel, vagyis elmondhatja magáról, hogy “már nincs feljebb”. Az esemény szlogenje: “A csúcson kell abbahagyni!”
Az Antenna Hungária Kékes Csúcsfutás a művészvilágot is megmozgatta. A színházkedvelő szurkolók kiszúrhatták a mezőnyben Széphalmi Juliskát, a Madách Színház táncművészét és Nagy Balázst, a Győri Nemzeti Színház színészét is.
Hogy minden induló esélyt szerezhessen a célba érésre, a BSI minden évben ingyenesen elérhető, többhetes online edzésprogrammal segíti a futók felkészülését. A program teljesítésével a táv és a szint teljesítéséhez megfelelő edzettséget szerezhetnek a résztvevők, ami magabiztos célba érést jelenthet. A kihívás teljesíthetőségét mutatja az is, hogy a mezőny 30%-a ma is alföldi vagy sík domborzatú megyéből érkezett.