Megérkezett az év egyik legkülönlegesebb időszaka, a karácsony, ami rengeteg izgatottsággal, örömmel, emellett manapság legalább ugyanekkora mértékű feszültséggel is járhat. Ahhoz, hogy az ünnepekre már felkészülten érkezzünk, az AVON Szakértői összegyűjtötték nekünk, mire figyeljünk a karácsonyi rohanásban, hogyan vértezzük fel magunkat az ünnepekkel járó stressz ellen, és hogyan őrizzük meg az alkalom meghittségét, rendkívüliségét.
Hogyan készüljünk lelkileg?
A karácsonyi ünneplés hagyomány, rituálé minden család életében, a narancsillat, a mézeskalács, a szaloncukor, a karácsonyi menü íze, a csengőszó csupa olyan dolog, ami először jut eszünkbe róla. Valójában semmi köze nincs ahhoz, ki sütötte a legtöbbet, ki dolgozta ki magát az ünnepekre a legjobban. Érdemes tisztában lennünk saját határainkkal, és reális elvárásokat kitűzni magunk elé. Írjuk le egy papírra, mennyi mindent tervezünk, és próbáljuk meg priorizálni a listát, foglaljuk bele azt is, hogy mennyi erőforrásunkba fog kerülni az adott feladat – legyen az anyagi vagy időbeli ráfordítás. Azt is vázoljuk fel, hogy körülbelül mennyi időt szánunk minderre, majd vessük össze: belefér-e a reálisan kikalkulált időnkbe az, amit vállaltunk. Ha túlcsordulnánk, érdemes a prioritásokra ránéznünk: mi az, ami kardinális, és mi az, ami nélkül ugyanolyan meghitt lesz ez az időszak. Az ünnepek miatti szorongás, idegesség belőlünk indul ki, és érdemes saját magunkban keresnünk ezeknek a jelentéseit, mielőtt a tömegre vagy a nagy hajtásra fognánk. Hogy a kimerültség, a kialvatlanság ne okozzon problémát, az Avon Liiv Rest&Relax étrendkiegészítő segítségünkre lehet, amely támogatja a mentális jóllétünket, a relaxációt és az egészséges alvást. Hiszen nekünk kell a karácsonyba megérkeznünk ahhoz, hogy igazán meghitt lehessen.
Hogyan együnk?
A karácsony csodás időszak a léleknek, a testnek viszont megterhelő lehet. Bár az ünnepi ebédek, vacsorák pár hétre elegendő ételmennyiséget takarnak, feltehetően a plusz kilókat nem ez a 3 nap okozza, hanem az egész decemberi édességhabzsolás. Formás csokoládék, szaloncukrok, amik még az ünnepek előtt elfogynak, sütemények, amiket a szentestére gyakorlunk. Az sem tesz jót alakunknak, amikor körbejárjuk a családot, hiszen mindenki szeretne kitenni magáért, nem egy-egy étellel készül, hanem teljes lakomával. A szakértők tippjeivel azonban könnyedebben átvészelhetjük az ünnepeket, elkerülhetjük a felesleges evést! Ne készítsünk tripla annyi ételt, mint amennyire szükség lesz, a maradék ételt fagyasszuk le, ne próbáljuk magunkba tuszkolni egy-két nap alatt. Ha vendégségben szeretnénk több fő fogást is megkóstolni, szedhetünk mindenből, csak arra figyeljünk, hogy az étel mennyisége ráférjen egy tányérra, így mindent lehetőségünk lesz megkóstolni, de mégsem fogyasztjuk el a többszörösét annak, amire szükségünk van. Ne vegyünk több doboznyi szaloncukrot, már a legtöbb helyen van arra lehetőség, hogy válogassunk magunknak a különböző fajtákból. A legfontosabb pedig, hogy ne karácsony alatt akarjunk lefogyni, inkább arra figyeljünk, hogy ne jöjjön fel plusz kiló. Januárban pedig kezdődhet az életmódváltás!
Hogyan mozogjunk?
Fontos, hogy a rohanós, ünnepi időszakba is beiktassuk a mozgást, hiszen a sötétebb téli hónapokban különösen jó hatással van lelki egyensúlyunkra, segít a stressz levezetésében, és persze ne feledkezzünk meg a testsúlyunk kordában tartásáról sem. 1-2 plusz kiló még könnyen leadható a tél végén, de ha nem figyelünk oda, az egész éves munkánkat is tönkre tehetjük akár pár hét alatt. Ha amúgy is nehezen vesszük rá magunk a testmozgásra ebben az időszakban tervezzük meg a heti edzéseinket, akár írjuk be a naptárunkba is, így biztosan nem fog elmaradni. Gondoljunk arra, 1-1 nagyobb étkezés mennyi testmozgással adható le, hány plusz kalóriát vittünk be, ennek megfelelően változtassunk edzéstervünkön. Ne mondjunk le a mozgásról, családunkkal tervezzünk aktív programokat ebben az időszakban is, menjünk el egy nagyot sétálni, ha lehetőségünk van szánkózni, hóembert építeni, hógolyózni.
Egy kis odafigyeléssel, helyes életmóddal, némi házi praktikával és azzal, hogy megengedjük magunknak az „énidőt” a nagy rohanásban, sokat tehetünk egészségünkért, lelki békénkért az ünnepek előtt, alatt, és után, de a téli hónapokban is!
Az anyagban említett termékek:
- Avon Liiv Rest&Relax étrendkiegészítő 30 tabletta 3900 Ft