Juhász Mihály, vagy ahogyan a vásárlói ismerik, Misi a pék, alig néhány éve az egyik hazai nagybank jogászcsapatát erősítette napközben. Éjjelente pedig kenyérreceptekkel és péksüteményekkel kísérletezett a saját kedvére és az ismerősei nagy örömére. Nagyon hamar sikerült azonban rátalálnia a tökéletes receptúrára, mert a gasztronómia jeles képviselői is felfigyeltek tehetségére. Ennek eredménye, hogy három évvel ezelőtt többedmagával egy felsőkategóriás kézműves pékséget nyitott a belvárosban Jacques Liszt néven. Ha valaki, akkor ő tudja, hogyan kell szenvedélyesen hinni az álmainkban és a végsőkig kitartani a beteljesülésükig.
Úgy tudom, hogy gyerekként nagy hatással volt Önre a nagyszülői ház, különösen a nagymamája konyhája.
Az anyai nagyszüleimnek Törökbálinton volt pékségük, pontosan ott, ahol most is élek. Igaz, 1956-ban átalakították kocsmává, de sok történetet hallottam róla. Tudat alatt feltehetően innen is eredhet a kenyér iránti szeretetem. A másik vonal, hogy gyerekoromban az apai nagymamám főzött ránk, sokszor segítettem neki kisgyerekként például a házi tészták és sütemények elkészítésében, innen a főzés iránti szeretetem hozhattam.
Megfordult a fejében más gasztronómiai irányvonal is?
Nem a kenyér volt az első „szerelem”, hanem maga a főzés. A kenyérsütés csak később, a főzés kapcsán jött. Előfordult, hogy egyik jó barátom és az egyik jelenlegi üzlettársam akkori éttermében (Tabáni Terasz) főztem egy-egy nap. Ilyenkor előre kitaláltam a menüt, otthon mindent előkészítettem, és az adott napon a konyhai személyzettel együtt elkészítettük az ételeket. Az „első fogás” azonban mindig házi kenyér és vaj volt, ami rendre nagy sikert aratott. Ezeken a sikereken felbuzdulva kezdtem egyre többet foglalkozni a kenyérrel.
Végül mégis a jogi szakmát választotta és egy hazai nagybanknál jogászkodott. Itt szeretett bele újra a kenyérkészítésbe?
A gasztronómia és a sütés iránti érdeklődés igazából az egyetemi évek alatt alakult ki. A sütés-főzés ekkor még csak hobbi volt, nem terveztem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Az egyetem elvégzése után rögtön a banknál helyezkedtem el és jogászként kezdtem el dolgozni, és nagyon szerettem a munkámat. Egy idő után viszont egysíkúvá vált, talán azért, mert nem éreztem, hogy nagyon kreatív dolgot művelnék, viszont amikor otthon főztem vagy sütöttem, az mindig jóérzéssel töltött el. Talán a legfontosabb, ami a munkámból hiányzott, az a kézzelfogható eredmény, pontosabban az azonnali visszajelzés, viszont ezt az otthoni sütögetés megadta. Legyen az csak annyi, hogy a családtagok élvezték a főztömet, vagy a kollégák az otthonról bevitt reggelit, netán az éttermi főzés alkalmával a vendégek megdicsérték a menüt. Azonnal tudtam, ha valami jól sikerült, de azt is, ha rosszul, és rögtön azon kezdtem gondolkodni, hogy mit rontottam el, hogyan lehet javítani az elkészített ételen.
Miután döntött úgy, hogy életvitelszerűen is pék lesz?
Körülbelül 2010-től az ismerőseimen keresztül, mint „beszállító” alkalmanként megjelentem kenyérrel borfesztiválokon, illetve a Budai Gourmet Fesztiválon. Ilyenkor nagyon sokan kóstolták a kenyeret és több elismert séf is érdeklődni kezdett irántuk. Ezt követően gyakran kértek tőlem éttermek különböző eseményekre péksüteményt, ezeket általában munka után, éjszaka otthon sütöttem meg, átlagos konyhai, elektromos sütőben. Volt, hogy húsz kilót, de előfordult olyan is, hogy ötven kilót rendeltek. Még mindig csak hobbi volt, de már éreztem, hogy ebben több lehet, és bár nem sokat aludtam ebben az időben, nem tudtam megunni. Ebben az időszakban azért már néha elgondolkoztam azon, hogy nyitnom kellene a gasztronómia felé, de nem voltam biztos benne, hogy milyen formában kezdhetném el, mert pékséget vagy éttermet saját erőből nem tudtam volna alapítani. Aztán hirtelen a társaimtól kaptam egy felkérést, hogy lenne lehetőségünk nyitni egy pékséget, így nem sokat gondolkodtam a válaszon.
Van még olyan elképzelése, melyet pékként szeretne megvalósítani?
Rengeteg tervem van. Elsősorban tanulni szeretnék, főleg külföldön. Az első számú célpontok: Amerika, Ausztrália, Franciaország, Olaszország. De különösen az Egyesült Államok és San Francisco környéke érdekel, ott sok hihetetlen magas minőséget előállító kézműves pékség működik, és nagyon nagy reneszánsza van a kézműves kenyérkészítésnek. A cukrászkodásba is szeretnék jobban beletanulni.
Mit szóltak az ismerősök, amikor váltott és feladta a jól fizető szakmáját?
A legtöbb ismerősöm és a kollégáim szerintem már sejtették, hogy váltani fogok, úgyhogy véleményem szerint nem érte őket nagy meglepetés. A közvetlen család már nehezebben értette meg, de ez gondolom a féltésből adódott.
Mennyire volt nehéz megszokni a fordított életformát?
Az első három hónap az életben maradásról szólt, akkor nem gondoltam, hogy valaha is meg fogom szokni. Teljesen nem is sikerült, de egy idő után azért belerázódik az ember, viszont nagyon sok lemondással járt, amit előtte nem tapasztaltam. Mára azonban már sikerült egy olyan megbízható csapatot építeni, akik a termelés nagy részét ellátják éjszaka, így nekem már csak alkalmanként kell éjszaka bent lennem.
Mi a titka annak, hogy egy teljesen új területen sikeresek legyünk?
Szerintem csupán három dolog szükséges hozzá: szenvedély, kitartás és eltökéltség.go
Hozzászólás ehhez a bejegyzéshez