Ahogyan ma döntesz, úgy élsz a jövőben, ez az egyik alapelvem. Többször írtam már ezen olda- lakon is, hogy minden mély és tartós változás többek között egy jó ok megtalálásával és az azzal való azonosulással kezdődik. Ennek hiányában az ember csak a „semmi ágán ül”.
Vajon mi ösztönözheti az embert a változásra?
Például a félelem és a fájdalom. Vagy például egy pozitív jövőképpel való azonosulás. Olyan mélyen, ami már képes aktivizálni is őt, cselekvésre sarkallja. Valószínűleg nem létezik olyan ember, akinek nincsenek nehezebb – vagy akár pokolian nehéz időszakai. Amikor „fáj” egy adott élethelyzet. Sokan leélik úgy az egész életüket, hogy a fájdalom az életük részévé válik, egyfajta rutinná, s mozdulatlanságba dermednek. Viszont sokan elmennek a falig. Addig, amíg olyan mértékűvé válik a szenvedésnyomás, hogy a mindennapok fájdalma és stressz-szintje nagyobbá válik, mint a változás- tól való félelem. Így kényszerítve ki az első lépést egy másik, remélhetőleg jobb élethez vezető úton.
Akinek ilyen fájdalma van, elvész a mindennapokban, az emberi kapcsolataiban; konfliktusai kívül-belül szaggatják, lecsendesedni nem tud, élete filmje megakad a legnehezebb részeknél, azt nézi újra és újra. Egyre romlik az emberi és munkahelyi teljesítménye.
Mindennek súlyos következményei lehetnek: a félelem szorongássá válik, krónikus megbetegedések alakulnak ki, a kiégés szédítő örvény képében jelenik meg. Vannak biztos dolgok az életben, így az is, hogy nem érdemes megvárni, amíg leérünk a gödör aljára. A legelső jelekre is oda kell figyelni, s azonnal cselekedni. Csak azt tudja megtartani magát, aki minden nap tesz saját magáért.
De van a változásnak egy szerethető útja is.
Ilyen, amikor elképzeled akár le is rajzolhatod, hogy milyen életet szeretnél élni néhány év múlva. Amikor együtt érzel a jövőbeli éneddel; ha ez megvan, akkor kisebb valószínűséggel akarsz majd ártani neki. Akár a dohányzást is abbahagyhatod még ma, e cikk elolvasása után. Egy pozitív jövőkép megalkotása legyen szó egyéni vagy családi szintről, karrierről, valamint az ahhoz való kapcsolódás és a változásért befektetett munka is sokkal kellemesebb és fenntarthatóbb, mint egy félelemmel és szorongással övezett működés. A félelem az ember legpusztítóbb üzemanyaga, ebből nem érdemes sokat tankolni. Noha abszolút a (destruktív) egó korát éljük, mégsem az a kérdés, hogy mások mit tehetnek értünk, hogy mit tehetünk önmagunkért s azon keresztül másokért is. Önmagunkért önmagunk tehetünk a legtöbbet!
Lippai Roland, coaching szemléletű tanácsadó, amatőr maratonista írása
