Néha úgy érezzük, hogy a gyermek viselkedése hirtelen megváltozott. Ha úgy tetszik: a gyerek teljesen kifordult önmagából, és nincs az az óvatos, finom kommunikáció, az a lábujjhegyen járó tapogatózás, amivel NE lehetne kihozni a sodrából. Ám valószínűleg nincs nagy baj, csak kamaszodik a gyerkőc. Még nehezebb, ha mindezzel így tavasz tájékán szembesülünk, amikor egyébként is tombolnak a hormonok.
A hangsúly az amire először felfigyelek. Arra a türelmetlen, toporzékoló kis felhangra ott, lányom mondatai végén, ami persze jól tudom – hisz nem először járok ezen az úton –, hogy nekem szól… Ki másnak? És felfigyelek arra is, hogy egyre gyakrabban zárja magára szobája ajtaját, és arra, hogy már nem akarja minden titkát azonnal megosztani velem. És arra, hogy nem szeretné az én kopogós cipőimben illegetni magát. És arra, hogy a kiszemelt új lábbeli sokkal inkább hasonlít egy ócska tornacipőhöz, mint lánykám egykor bálványozott szalagos kis topánkáihoz. És amely áhított lábizzasztós, lilafűzős ócskaságot, tűzön-vizen át, de megszerzi magának. És arra, hogy… Istenem, hiába húznám az időt, és gyömöszölném vissza óvodáskori tornazsákjába az eltelt éveket: kiskamasz lett a lányom.
És hiába nem ismeretlenek a tünetek, hisz immár negyedszer szembesülök mindezzel, a helyzet hirtelensége és elkerülhetetlensége maga alá gyűr. Valahogy, valamiért azt hittem, a lányoknál máshogy van ez. Finomabban, légiesebben, kevesebb súrlódással futhatunk neki a kamaszidőnek. De nincs kegyelem… Vekerdy Tamás jó tanácsát veszem elő ismét: kamaszkor kezdetén vegyünk egy hatalmas lélegzetet, és ki se engedjük addig, amíg fel nem nő az a gyerek…
A legvadabb csaták
A serdülőkor küszöbe, úgy tűnik, egyre hamarabb érkezik, nincs mese, a felgyorsult világ hat a gyerekek testi fejlődésére is (bár tudjuk: a lélek érése messze nem követi a tempót), és a szülőknek egyre korábban kell szembesülni a kiskamaszkor minden szívet tépő tünetével: a gyerek ingerlékenységével, éles, felnőtt-vesszőző kritikájával, szétszórtságával, a határok-korlátok feszegetésével és azzal, hogy a gyerek konok fejjel keresi a veszélyes kihívásokat. Hogy a felnőttekben immár elsősorban legyőznivaló ellenséget lát, és persze saját szüleit sem kíméli, már csodálkozni sem merünk. De mit tehetünk, hogy a világgal és a szeretteivel látszólag szembeforduló kiskamaszt képesek legyünk megvédeni, elsősorban önmagától? Hogyan érhetjük el, hogy a törékeny bizalom gyermek és szülő között a legvadabb csaták között is megmaradjon, és ha évekig a bombák földjén is érzik magukat, a meglévő szeretet jottányit se sérüljön?
Divatos hóbortok: füst, szerelem, verbális szex
A kiskamaszkor attól olyan nehéz – a gyereknek is –, hogy önértékelése roppant alacsonyra esik, miközben lelke éhezik az elismerésre. Persze ebben az életkorban, nem a szülői dicséretet mérik aranyban, hanem a kortársak elismerése válik roppant fontos, meghatározó jelentőségűvé. Be kell illeszkednie. Mi több, ahhoz, hogy jól érezze magát a bőrében, nem toporoghat a csoport szélén: a közepén kell lennie. Mindenáron fel akarja hívni magára a figyelmet és ennek érdekében a kiskamasz viselkedése (főleg ha a társaságban egy-két évvel idősebb fiatalok is akadnak) egyre szélsőségesebb lehet. Tolódnak azok a bizonyos határok, és a cél: menővé válni. Trendi haj, trendi ruhák, füst és szerelem. Csók is persze, és örüljünk – de még mennyire – ha a kiskamasz szexuális tapogatózása megáll itt, és legfeljebb verbálisan szexel majd, azt is csak a meghökkentés kedvéért.
Általában ez az a pont, ahol a szülők jelentős része elveszti türelmét és nagyon határozottan megálljt parancsol a gyereknek. De lehet piros lámpát mutatni egy száguldó, hormonbombákkal megrakott vonatnak? A szakemberek szerint igen. Persze csak akkor, ha az előző évek arról szóltak, hogy szeretettel és türelemmel beírtuk a gyerek agyába és lelkébe a legfontosabb közlekedési szabályokat. Ha pontosan tudja, hogy a határok csak egy bizonyos pontig tolhatóak ki, és azzal is tisztában van, hogy éles, ám értő szemmel figyeljük vergődését, és számíthat ránk, akár úgy is, hogy közösen szabunk új kereteket viselkedésének.
Újraírt játékszabályok
Tisztában kell lennünk azzal, hogy a gyerek nehezen fogadja majd el, hogy a határ nem a csillagos ég, és hogy bármennyire is szeretné, egy bizonyos ponton túl nem engedünk. És azért, hogy mindig minden körülmények között következetesek maradunk, azért cserébe őszinteséget adunk és várunk. A legjobb példa erre, hogy nem akadályozzuk vagy tiltjuk meg, hogy a gyerek a hőn áhított buliba elmenjen, de:
A buli előtt tisztázzuk, pontosan hova megy, és a megbeszélt időben otthon kell lennie.
Miután kiskamasz (14 év alatti), tudnunk kell lesz-e felnőtt felügyelet, kik a buli vendégei, és hogy ott milyen móka zajlik (természetesen csak ennek a tudásnak a birtokában vehet részt a bulin).
Legyünk nagyon őszinték a gyerekekkel és mondjuk el nekik, hogy nem bennük nem bízunk meg, de létezhetnek rajtuk kívül álló kockázati elemek is, amelyeket nagyon nehéz elkerülni, és a felelősség még mindig a miénk…
|
Tippek a túléléshez Humor, humor és humor. A legfontosabb kommunikációs stratégia szülő és gyerek között, ezt soha ne feledjük el. Akarjuk megismerni a gyerek barátait, beszéltessük, lássuk vendégül őket, még akkor is ha először sokkot kapunk a lila, felnyírt hajtól. Még az is lehet, megszeretjük a „barátokat”, valamint meglehet, a lila hajú gyerekek kifejezetten örülnek, ha őszinte figyelmet kapnak tőlünk. Következetesség és tiszta, betartható elvárások: ne akarjunk teljesen szembe menni a gyereknek fontos csoport szokásaival, de kérhetünk finomításokat. Ne akarjuk megmondani a gyereknek, hogyan öltözködjön vagy hogyan hordja a haját, csak jelezzük, hogy visszafordíthatatlan kárt nem okozhat (például ne legyen tetkója még és a piercingekkel is csínján bánjunk…). Hívjuk fel a figyelmét minden lehetséges veszélyre! Lássuk be, hogy vannak tilos mondatok, amelyek csak arra jók, hogy a gyerekeket kihozzuk a sodrából: tilos az „én megmondtam”, „bezzeg az én időmben”, „amíg ebben a házben élsz” és hasonló közhelyek helyett igyekezzünk a gyerekeket a szeretetünkről biztosítani, hiszen a kamaszkor minden pillanatában is csak ezt akarják: erre van szükségük. |
