Talán még sosem jelentett ennyi mindent az otthon, mint az elmúlt időszakban. Kiderült, hogy megszokott rendeltetésén túl irodaként, osztályteremként és edzőteremként is megállja helyét. Az otthonlét legfontosabb aspektusa pedig, hogy ebben a „funkcióhalmozó” környezetben is jól érezhessük magunkat. Saját közegünk segítségünkre van, ha megnyugvás kell egy kellemetlen nap után csakúgy, mint amikor túl vagyunk egy sikeres online megbeszélésen. Környezetünk hangulata, stílusa terápiás jellegű, dekoráljuk ezért úgy, hogy kifejezze mindazt, amik vagyunk. A kortárs művészet pedig ebben nyújthat segítséget a számunkra.
A kortárs művészet egyik legmeghatározóbb jellemzője, hogy jelen világunkra, annak történéseire reflektál, ezáltal személyessé, átélhetővé teszi az élményt és kifejezi az egyént, az egyéniséget. Az alkotások révén a művész gondolatai feltárulnak, de ezen az ablakon keresztül a betekintők képet kapnak a személy stílusáról is. Az otthonunkba kerülő műalkotások kiválasztásával és megjelenítésével az ember maga választja meg, hogy mit szeretne mutatni magáról, milyen mélyre engedi be a külső szemlélőt elméjének egy szegmensébe. Ezen művészi döntések alapján pedig mások gyorsabban és egyedi, vizuális módon ismerik meg a személyt, amire lehet, hogy a szavak kevésnek bizonyulnának.
A kortárs művészet sok esetben eddig ismeretlen tapasztalatokkal és ötletek sokaságával szembesít minket. Lehetővé teszi, hogy rájöjjünk, mi érdekel igazán bennünket, és hogy mi magunk kik vagyunk. Ösztönöz, hogy önmagunk jobb és kifinomultabb változatai legyünk azáltal, hogy a mű is saját valóságunk egyedi ábrázolása. Az az inspiráció, amelyet a művészettől kapunk, hozzájárul, hogy újítsunk és kreatívak legyünk. Mindez mentális egészségünk megőrzésében is szerepet játszik, boldogabbá és elégedettebbé válunk. Esztétikai értéket és inspirációt nyújt, ahogy semmi más.
A kortárs művészet így nem csupán a falainkat változtatja meg és támogatja az önkifejezést, de lelki aspektusai is jelentősek. Amikor ugyanis az alkotások előtt állunk, legyen az otthonunk vagy egy kiállítóterem, agyunk úgy viselkedik, mintha épp szerelembe esnénk. A kortárs művészet remekműveinek már csak megtekintése is dopamint termel, amely hatással van az agy jutalmazási- és örömközpontjára. Éppen ezért fektessünk hangsúlyt a művészet bevonására munkaállomásunk berendezésekor is. Ha műalkotásokkal vesszük magunkat körül, produktivitásunk 15%-kal növekedhet, amelyet tovább fokozhatunk, ha odafigyelünk a megfelelő színek kiválasztására is. A kékek ösztönözhetik a stabilitást és az éberséget, míg a sárgák és a vörösek spontán energiát adhatnak a kreatív munkához. Amikor pedig képesek vagyunk kreatívan gondolkodni, új megoldásokat találunk, amelyekre egyébként nem gondoltunk volna.
„Mint azt láthatjuk, a kortárs művészetnek számtalan pozitív hatása van akár a személyiségre, a mentális egészségünkre vagy önmagunk kifejezésére vetítve. Mindemellett igazi értéket képvisel a művészetek világában. Éppen ezért, küldetésünknek tekintjük, hogy a kortárs művészetet minél szélesebb körben ismertté tegyük a magyar emberek számára is. Ez ugyanis nem egy elérhetetlen valami, hanem napjainkban él és a jelenkor fontos kérdéseit boncolgatja, ami mindenkit érint. Bízunk benne, hogy a június 18. és 20. között megrendezett Gallery Weekend Budapest eseménysorozat ebbe a színes világba enged betekintést a látogatók számára, és segít nekik felfedezni a lényük egy oly oldalát, amit lehet, még eddig ők maguk sem ismertek. Erre utal a művészeti fesztivál idei ’A kortárs művészet engem fejez ki’ mottója is ” – nyilatkozta Tallér Ágnes, a Kortárs Galériák Egyesületének elnöke a Gallery Weekend Budapest 2021 kapcsán.
Saját személyiségünk feltárásában és önkifejezésünk elmélyítésében nyújt segítséget az idei esemény 14 kortárs galériája is – az acb, Deák Erika, Einspach Fine Art & Photography, Glassyard, INDA, Kálmán Makláry Fine Arts, Kisterem, Knoll Budapest, MissionArt, Molnár Ani, MyMuseum, TOBE, Várfok és a VILTIN. A helyszíneken ezúttal is kivételes és páratlan, ingyenesen látogatható kiállításokat tekinthetnek meg az érdeklődők.
Érdemes ellátogatni, hiszen lehet, hogy az egyik galéria falán ott lóg a mi kortárs műtárgyunk, amely nem csak otthonunkat, hanem lelkünket is örömmel tölti majd meg.
További információk:
Web: https://hu.galleryweekendbudapest.com/
Facebook: https://www.facebook.com/galleryweekendbudapest/
Facebook esemény: https://fb.me/e/2s6AekDew
Instagram: https://www.instagram.com/gallery_weekend_budapest/