A Béres Gyógyszergyár Zrt. eddigi legnagyobb beruházásával tovább épül a vállalat szolnoki gyára. A 6,7 milliárd forint összértékű fejlesztéssel új gyártóüzem építés, raktárbővítés, termelő- és laboratóriumi eszköz beszerzés is megvalósul. Az új épület alapkövét Varga Mihály pénzügyminiszter és dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke helyezték el.
A Béres Részvénytársaság 1989-es megalakulása óta, folyamatos fejlesztéseinek eredményként, mára Magyarország legnagyobb magyar tulajdonban lévő gyógyszergyárává vált. A vállalat 37%-os piaci részesedésével piacvezető a betegségmegelőző és egészségmegőrző készítmények piacán, termékei hitelesek, közmegbecsülésnek örvendenek, a Béres Csepp az ország legismertebb immunerősítő készítménye.
A vállalat 1995-ben vásárolta meg szolnoki telephelyét, ahol a mostani beruházással együtt eddig több mint 15 milliárd forint értékben valósítottak meg ingatlanfejlesztést, gép- és eszközbeszerzéseket. Az itt foglalkoztatottak száma a kezdeti 64-ről mára 379 főre emelkedett, ezzel a Béres Jász-Nagykun-Szolnok megye tizedik legnagyobb magánfoglalkoztatójává vált.
A jelenlegi fejlesztést a Béres termékek iránti növekvő piaci kereslet tette szükségessé. A 6,7 milliárd forint értékű, a legkorszerűbb technológiát képviselő beruházásban a Béres Gyógyszergyár 2050 m2-rel növeli gyára területét. Vezérterméke, a Béres Csepp gyártása robottechnológiás gyártósor telepítésével újul meg, továbbá a vállalat termelő- és laboratóriumi eszközöket vásárol, bővíti raktárkapacitását, és fejleszti infrastruktúráját. A beruházás a Pénzügyminisztérium Nagyvállalati Beruházási Támogatási Programjának köszönhetően 3,04 milliárd forintos vissza nem térítendő állami támogatással történik.
„A nemzetgazdaság szempontjából is fontos fejlesztés a Béres Gyógyszergyár beruházása. Örömmel láttam, hogy a Béres már nemcsak Magyarországon rendelkezik jó piaci pozíciókkal, hanem több környező országban is jelen van a termékeivel.” – emelte ki beszédében Varga Mihály pénzügyminiszter. Hangsúlyozta: „Minél több magyar brandre van szükségünk a nemzetközi piacon, ezért az erre törekvő cégek számíthatnak a kormányra.”
Dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke az új gyártórészleg ünnepélyes alapkőletételén kiemelte: „Mára közel 150-féle készítményünk van forgalomban, számos közülük piacvezető. Korábbi beruházásaink rövid távon és részlegesen jelentettek megoldást termelési kapacitásaink szűk keresztmetszeteire, a mostani nagyszabású beruházással megteremtjük a lehetőséget termékeink iránt mutatkozó piaci igények hosszútávú, biztonságos kielégítésére. Fő piacunk Magyarország, és jelen fejlesztéssel létrehozzuk dinamikusan növekvő exportpiaci tevékenységünk biztos termelési hátterét. Hálásak vagyunk a magyar kormány támogatásáért, mert ezt a léptékű fejlesztést önerőből nem tudtuk volna megvalósítani. Meggyőződéssel hisszük, hogy ez a befektetés országunk számára is megtérül majd.”
Dr. Béres József e szavakkal zárta köszöntőjét: „A gyár kertjében áll egy fa, atyám ültette. Szimbolikus jelentést hordoz: a munkájával is ültetett egy fát, mely megkapaszkodott, gyökeret eresztett és termést hozott. Nekünk, mai faültetőknek az a dolgunk, hogy felmenőink, az előttünk-járók jó példáját kövessük, tovább vigyük. Úgy, ahogy ők tették: becsülettel, tisztességgel, szorgalommal – s ez a feladat nem is kevés!”