Mai bejegyzésemben a mazsorettes időszakomról írok, ahogy ezt megéltem akkoriban. Nem igazán értettem, hogyan szerettem meg ezt a műfajt, mert nem állt épp közel hozzám.
Mindig csodálva néztem a városomban egy-egy rendezvény kapcsán, ahogy pörgették a botot. Nem sok lehetőség volt valamit is tanulni a tánc területén kis városomban, ezért is iratkoztam be és nem azért, mert hú de tetszett, na meg persze a közösség miatt.
Gyerekként is már élveztem csapatban lenni
Nagyon menőnek számított, aki mazsorettezett. Naná, hogy nem maradhattam ki! Emlékszem mikor tekertem a bicajommal a kultúrházba az órára, milyen vagánynak éreztem magam, ott lógott a hátamon a botom a kis zsákomban. Volt kifejezetten annak egy ruhatartója.
Ezúttal is szeretném megköszönni a Szüleimnek, hogy támogatták anyagilag ezt az időszakom, tudom, hogy ők is olvassák bejegyzéseim. Nélkülük, most nem tudnám megosztani veletek ezt a témájú bejegyzést.
Szóval alig vártam az edzéseket és hogy milyen új lépéseket tanulhatok. “Megszenvedtem” a botforgatás elsajátítását, de a mai napig nem felejtettem el. Az az egyik legnehezebb technika, mikor pörgés közben feldobom és elkapva forgatom tovább.
Nagyon sok fellépésen vehettem részt, ezáltal tapasztalatot is szerezhettem
A legemlékezetesebb a Balatonalmádi mazsorett találkozó volt. Minden “mazsi” csapatot kísért egy fúvószenekar, jó esetben a saját városukból érkezők. Itt is szót említenék a fellépő ruhánkról és a fehér csizmánkról. 3-4 fellépő ruhánk biztos lehetett és mind egytől-egyig gyönyörű!
Tehát a balatoni találkozó fenomenális volt. Sok városból érkeztek csapatok. Mindenki villantani akart. Sikerült is. Olyan adrenalin volt bennünk, csak úgy csapódtak az energiák, a boldogság hormonok, és az a sok ember, turisták, akik néztek bennünket, ahogy vonulunk, szenzációs volt, mint egy karneválon. Ez történt délelőtt és este pedig színpadi fellépés. Talán két napos rendezvény lehetett, de tuti ottalvós buli.
Lehetőségünk adódott külföldre is kijutni, Lengyelországba, ahol Európa Bajnokságot rendeztek meg. Soha nem jártam akkoriban még külföldön. Busszal mentünk, ami nem volt épp a legkényelmesebb, viszont óriási kaland. Emeletes ágyakon aludtunk a csajokkal, egy kollégiumba szállásoltak el minket. Mennyit nevettünk és hülyéskedtünk és hangoskodtunk! Úgy jöttek át a szülők csitítani bennünket. Abból is nagy felhajtást csináltunk, mikor egy bogarat összetapostunk és azt mondogattuk: ez már csak matrica. Mindenen nevettünk, mert boldogok voltunk.
Mikor leengedtek a közeli boltba, persze felnőtt kísérettel (18 éves lány) nagyon nagy lányoknak éreztük magunkat, mert sötétben, külföldön sétáltunk és hangoskodtunk. Ilyen nagy dolgok történtek velünk akkoriban.
A harmadik, számomra jeles esemény a fővárosi cirkuszban rendezett mazsorett verseny
Lehetett csapatban és szólóban is versenyezni. Mi két számban indultunk csapatban. Botos és pom-pom számban. A pontos eredményre már nem emlékszem, de nem sikerült az első három helyezésben ott lenni. Viszont nekünk a versenyzés a fővárosban is nagy számnak számított. Nagyon boldog gyerekkorunk volt, tele élettel, örömmel.
Néhány szó az egyesületről, oktatóról
Az egyesület neve, Gyémánt Lányok Mazsorett csoport, Zsigmond Ferenc tanár úr vezetésével. Óriási fazon volt. Akkoriban 50 év körüli lehetett és dohányzott, teljesen ősz haja volt és nagyon magas. Balettművész. Számos díjat szerzett. Alázatból és kitartásából nem volt hiány. Az nagyon megmaradt, hogy az edzés szünetében szinte mindig rágyújtott (ami persze nem volt példaértékű) én meg odamentem beszélgetni hozzá, mert én szerettem a felnőttekkel cseverészni. Megkérdeztem tőle: miért dohányzik Tanár úr? Káros az. És ő csak csibészesen mosolygott, kissé elszégyellve magát. Körülbelül 3 évet jártam mazsorettezni. Emlékeztek? A bejegyzésem alatt megemlítettem a fúvószenekart. A városunkban is volt. Ott ismertem meg a Nagy Őt. 17 évesen. Következő bejegyzésemben erről írok, ami nem lesz könnyű, hisz Ő már nincs közöttünk. Ő már más világban él.
Legyen szép hetetek!
#Hétindító Vidám Marcsival
