Új divatról van szó, vagy esetleg néhány ember kivételes hóbortjáról? Nos, azt biztosan kijelenthetjük, hogy egyik sem, a mezítlábas futás – vagy ahogy még nevezik: barefoot runnig, minimalista futás, természetes futás – ugyanis nem mai „találmány”.
Nyilvánvaló, hogy a futás egyidős velünk, és ha megnézzük lábaink – lábfej, talp, sarok, ínszalagok – anatómiai felépítését, joggal mondhatjuk, hogy a legtökéletesebb eszköz a két lábon járó ember futómozgásához. Persze nem csak az őskorban futottak az emberek mezítláb. Mexikó északnyugati részén él egy törzs, a tarahumarák, akik magukat csak raramurinak, vagyis gyorslábúnak nevezik. Ök naponta akár 100 mérföldet is lefutnak, és természetesen nem a legspeciálisabb futócipőben, hanem mezítláb.
Egy Olimpiával kezdődött minden
Ennek ellenére sokáig nem figyelt fel senki erre a fajta futásra, ám az 1960-as római olimpia maratoni futás versenyszámában egy Abebe Bikila nevű etióp hosszutávfutó lett bajnok, a távot pedig mezítláb futotta végig. Komoly szenzációnak számított, mégis a hetvenes évekig kellett várni, hogy a sportág szakemberei „felfedezzék”, elemezzék és elinduljon a módszer kidolgozása. Dr. Nicholas Romanov volt az, aki kidolgozta az úgynevezett „pose method” futótechnikát, aminek az alapja tulajdonképpen a mezítlábas, vagy minimalista futás. Ám korántsem egyszerűen arról van szó, hogy valaki cipőben, vagy anélkül fut. A mezítlábas futás ugyanis számos dologban eltér a „normális” futástól: előredőlve fut a futó, a lábak nincsenek nyújtott állapotban futás közben, az eltérő testhelyzet miatt a lendületben lévő test alatt fog talajt a láb, a sarok nem érintkezik a talajjal (csak nagyon ritkán, ha stabilizálás miatt válik szükségessé, pl. lejtőn lefelé futásnál).
Nagyobb az energiamegtakarítás
Szemben a „hagyományos” futótechnikával, ahol sarokra érkezés után a mozgás mintegy végiggördül előrefelé a talpon, a mezítlábas futásnál a futó talajfogása a talp külső részével történik, aztán a talppárnák felé történik a gördülés. Nagyon nagy előny, hogy míg a sarokra érkezéskor a nyújtott láb becsapódása egyúttal nagy energiavesztéssel jár, a mezítlábas futó esetében az energia nagy része, mintegy rugóban tárolódik a vádliban, az achillesben, és az ebből indított mozgás sokkal dinamikusabb, nem utolsósorban pedig energiatakarékos (ami pl. egy maratoni táv esetében történő kb. 40 000 lépés során előny).
Fokozatosan kell átállni
Jogos a kérdés, hogy akkor bárki futhat mezítláb? Az a tapasztalat, hogy akiknek nincs valamilyen anatómiai elváltozásuk, azok mind el tudják sajátítani ezt a futótechnikát, azonban nagyon figyelni kell a fokozatosságra. Azok a futók, akik hosszabb ideje a sarokra érkezés technikájával futnak, valószínű, hogy erős csillapító rétegű, emelt sarkú, úgynevezett droppal rendelkező cipőket használnak. Ha át akarnak állni, akkor eleinte javasolt pl. a futóedzéseik utolsó egy-két kilométerében lehúzni a futócipőt. Ennek az is az előnye, hogy a már bemelegedett inak, izmok tudják fogadni az újfajta igénybevételt. Igen, a vádlit, az achillest, a talpat, bokát bizony eleinte érzékenyen érinti majd a változás, emiatt is, csak fokozatosan lehet hozzászoktatni a testet az új testtartáshoz és az abból fakadó újfajta terheléshez.
Fokozott sérülésveszély
Az sem árt, ha a futó a nagy droppal rendelkező cipőről fokozatosan kisebb és kisebb esésűre váltva éri el a minimalista (gyakorlatilag drop nélküli) vagy naturalista cipőt. Ha ugyanis a sarokra érkezést ilyen cipőben, vagy rögtön mezítláb folytatja, akkor számítania kell derék-, gerincfájdalmakra, de ízületi sérülésre is, esetleg sarokcsonton kialakuló gyulladásra, majd sarkantyúra. Ha pedig valaki nem akarja a talpát kitenni horzsolásos és egyéb sérüléseknek, ma már gyártanak minimalista futócipőt, ami alkalmas ennek kivédésére.
Összegzésként:
Tehát a mezítlábas futás nem divat, nem hóbort, hanem a hagyományostól eltérő futómozgás, futótechnika, amely – ha azt valaki elsajátítja, és jól alkalmazza – energiát takarít meg a futónak. Ezért a hosszútávfutásban van/lehet nagy szerepe.
Dr. Csisztu Attila edző írása
