Tudományos kutatások, de saját megfigyeléseink is azt bizonyítják, hogy a kimondott szavakon kívül még számtalan információt közlünk akaratlanul is. A testtartás, a gesztusok, a hangszín és egyéb eszközök, vagyis a metakommunikáció is segít megerősíteni mondandónkat, esetleg éppen rejtett gondolatainkról árulkodik.
Arra is vannak tapasztalatok, hogy a kislányok kommunikációs készsége fejlettebb, mint a fiúké. Jobban felfogják és értelmezik a testbeszédet, érzékenyebbek a hanghordozásra. Sőt a nők mimikájukkal, taglejtésükkel követik partnerük mondanivalóját, ha jól megfigyeljük, leolvasható az érzelem a nők arcáról. Ez a jellegzetesség az ősidőkből származik: a gyermekek túlélési esélye nőtt, ha anyjuk puszta mozdulatukból, arckifejezésükből képes volt helyes következtetéseket levonni.
Tények bizonyítják, hogy az emberek barátságosságának vagy ellenségességének, őszinteségének vagy hazugságának megítélésekor elsősorban a szavakon túli jelzésekre támaszkodunk, és nem arra, amit mondanak.
Legárulkodóbb az arc. Az egyik legszembetűnőbb gesztus a szájhoz emelt kéz. Az orr megérintése is hasonlót jelent, vagyis az illető nem mond igazat. Persze önmagában e gesztusból ne vonjunk le messzemenő következtetéseket, figyeljünk egyebekre is, például arra, hogy a beszélő mocorog-e a székben, felső teste félig elfordul, esetleg összehúzza magát.
A szemből rengeteg információ olvasható ki. A szemkontaktus (a beszélőpartner tekintetének keresése és figyelése), a szemmozgás, a tekintet kifejezése egyaránt beszédes jelzés. Ki ne ismerné ezeket: „gyilkolni tud a szemével”, „csábos tekintet”, „felcsillan a szeme”.
Finom elutasítást jelent, ezért nehezebb értelmezni, ha a beszélgetőtárs hüvelykujjával alátámasztja az állát, felfelé álló mutatóujját pedig az arcához simítja. Az már elég egyértelmű, ha becsukja a szemét, ráadásul hátraveti a fejét, esetleg az ajkait is lebiggyeszti. Próbáljunk meg elegánsan kivonulni a beszélgetésből, mert kár tovább erőltetni.
Bizonytalanság, félelem
Érdemes a mosolyról néhány szót ejteni. A lágy mosoly, a kis félmosoly pozitív érzelmeket, jóindulatot, kedvességet fejez ki. Ha azonban feszes arcizommal, ráadásul szemkontaktus nélkül jelenik meg, kevésbé hiteles, kevésbé meggyőző.
Mit jelent, ha egy nő a szájába veszi az ujját, egy férfi a szemüveg végét rágcsálja? Ugyanazt: bizonytalanságot, esetleg félelmet. Mit tegyen egy anya, ha a gyermek a kezét fejtámaszként használja, miközben beszél hozzá, vagyis unja a mondandót? Egy jól irányzott kérdéssel kizökkenthető ebből az állapotból, esetleg kérhető tőle valami, így kénytelen mozdulatot tenni, figyelni a másikra.
Néhány szakember állítja, hogy a kéz legalább olyan fontos az üzenetek közvetítésében, mint az arc. Már sokan ismerik az összekulcsolt kéz jelentését, vagyis a zárkózott elutasítást. Kevésbé ismert a jelentése annak, ha valaki az egyik hüvelykujjal erőteljesen masszírozza a másikat, esetleg piszkálja az ujjak körömházát. Ez egyfajta határozatlanságot, bizonytalanságot fejez ki. Társaságban gyakran látunk olyan vendéget, többnyire nőt, egyedül álldogálva, aki megfogja a karját. Leplezni próbálja a félelmét, de éppen ezzel árulja el feszélyezettségét, magányosságát. A nők egyébként remek segédeszközt használhatnak ilyenkor, kézitáskát, prospektust. Legyünk segítségére egy ilyen vendégnek egy kedves szóval, érdeklődő kérdéssel.
Nőkre gyakran jellemző, hogy mind a karjukat, mind a lábukat keresztezik egymással. Ülve is feszes a testtartásuk, ráadásul résnyire szűkülnek a szemek és az ajkak. Ha a hazatérő férj így találja a feleségét, akkor vihar készülődik a családi otthonban.
Árulkodó hangszín
Egyéniségünket leginkább a hangszínünk fejezi ki. Ha azt akarjuk, hogy meggyőzőek legyünk, magabiztosak, befolyásosak és hitelesek, akkor erre az elemre figyeljünk a leginkább. A telt, csengő, dallamos hang ebben segítségünkre lesz. Ezzel szemben a sipító, magas fejhang roppant kellemetlen lehet a beszélgetőpartner számára. Ha nyitottan, bátran közöljük mondandónkat, hangunk terjedelme kiszélesedik, csengővé válik, szemben egy szégyenlős emberével, akinek a hangszíne fakó, beszéde dallamtalan lesz. Főleg fiataloknál figyelhető meg, hogy beszédük íve felfelé kunkorodik, felkapják a szó, a mondat végét, ami nemcsak ellentmond a magyar beszéd sajátosságának, hanem rettentően csúnya is.
A hadaró, rosszul artikuláló emberekről – függetlenül mondanivalójuktól – könnyen azt állapítjuk meg, hogy fegyelmezetlenek, felületesek, nem törődnek a beszélgetőpartnerrel, tehát erőszakosak, modortalanok. Ez bizony nagyon kellemetlen lehet, hiszen a közlendő lényege elvész.
A metakommunikáció lefordításához erős empatikus készségre van szükség. Bár érzelmeink gyakran háttérbe szorulnak kapcsolatainkban, meglátjuk, ha elkezdünk figyelni másokra, érdeklődünk irántuk, sokkal gazdagabb lesz az emberekhez fűződő viszonyunk. Ha érezzük, hogy a másik jobban meg akar érteni bennünket, akkor rokonszenvesebb számunkra, és mi is jobban figyelünk rá. Ebben segít egyebek között a testbeszéd, a gesztusok, a hanghordozás, a hangerő, vagyis a szavakon túli „beszéd”. Ha jól használjuk ezeket, egy új világgal leszünk gazdagabbak.
