„Ne azért kezdj el sportolni, mert jobban szeretnél kinézni, hanem mert fejben szeretnéd rendbe rakni magad. Próbáljuk a külsőségekből és a felszínességből kiragadni magunkat, és a saját fejlesztésünket, fejlődésünket vegyük alapul.”
A Nők Egymás Közt rovat következő vendége Sándor Alexandra, aki az egyik magyarországi vezető telefontársaság Senior Sales Account Managere.
Feltűnt, hogy rengeteg munkát fektetsz abba, hogy jól érezd magad a bőrödben. Ez olykor lemondásokkal jár, és biztosan megkapod, hogy „Neked könnyű, hisz jó csaj vagy…”. Mit teszel azért, hogy mosolyogj minden nap és egészséges légy?
Ez egy folyamat volt az életemben. Maga az energia, ami belőlem árad, gyerekkorom óta jelen van, az emberek szerettek a közelemben lenni, már az oviban is egy vibráló személyiség voltam. Ugyan egyke vagyok, de sokat játszottam a kis barátaimmal.
Szerintem az egészség nem ott kezdődik, hogy te mit eszel, hogy hetente mennyit edzel. Nem fizikai valójában értendő az egészség! A mentális egészség az, ami mindennek az alapja. Ezt nekem is meg kellett tanulnom. Én sem úgy születtem, hogy a mentális egészségem rendben van.
5 éve változtattam meg az életmódom, és a történetem is igazán tipikusnak mondható: duci kislány voltam, fogszabályzóval, nem tetszettem a fiúknak. Gimnazistaként nem sportoltam, aztán jött az egyetem, és tudjuk, hogy azok az évek nem kifejezetten az aktív, sportos életmódról szólnak. Azután volt egy pillanat az életemben, és ott jöttem rá arra, hogy nem csak a külsőségek miatt szeretnék változtatni, hanem egy óriási álmomat is szeretném megvalósítani, miszerint 80 évesen is tudjak az unokák után futni. Viszont az életmódváltást nem jól kezdtem, elkövettem azokat a tipikus hibákat, amiket a nők általában elkövetnek: elkezdtem edzőhöz járni, szigorúan makróztam, sajnos elmentem a másik végletig. Ha nem vagyunk tudatában annak, hogy miért akarunk lefogyni, nem fog menni! Az önismeretnek óriási jelentősége van az életmódváltás útján. Ez a boldogság és egészség alapja. Számtalan jellel bombáz minket a testünk, mégis elfelejtünk figyelni erre. Itt jön el a fontossága az énidőnek, hogy merjünk befelé figyelni. Igenis, ha fáradtnak érezzük magunkat, akkor nem kell elmenni a hatodik edzésre.
Az elmúlt évek során folyamatosan a komfortzónából való kilépést hirdetetted. Volt egy nap, amikor ennek jelentése teljesen más értelmet nyert számodra. Beavatsz minket abba, hogy mi volt az a lépés az életedben, ami átalakította és formálta az erről alkotott gondolataidat?
Nem tudom egy adott momentumhoz kötni. Ausztriában voltam a Via Ferratán, és ott már feszegettem a határaimat a volt páromnak köszönhetően. Életemben először volt halálfélelmem, de elhittem magamról, hogy képes vagyok felmászni. Viszont, amikor felértem, azt a büszkeséget, amit éreztem, soha nem fogom elfelejteni! Pont a családom által generált komfortzónát akartam elkerülni, azt mondtam magamnak, hogy én nem ezt az utat akarom járni.
A komfortzóna feszegetése az, hogy mi van akkor, ha nem a megszokottat teszem, és nem azt, ami az elvárt!
Az élni akarás, az érzések megélése – ami nagyon fontos – ott kezdődött el számomra, amikor azon gondolkodtam, hogy mi van akkor, ha olyan helyzetbe kerülök, amit nem feltétlenül én irányítok, és hogyan reagálok rá? Ha én egy bizonyos környezetben élek, bizonyos határokon belül, soha nem fogok fejlődni. A Via Ferrata a hegymászás könnyített verziója, olyan hegyi utat jelöl, ahol fixen beszerelt fém kábelek, létrák, hidak és lépcsőfokok segítik az előrehaladást. A Via Ferratázás igényel némi gyakorlatot (szédülésmentességet és lépésbiztonságot), megfelelő fizikumot és felszerelést. Lényege a drótkötéllel való folyamatos biztosítás az ösvény mentén, amire a megfelelő felszereléssel tudunk rácsatlakozni.
,,A hegyek, a folyók, az erdők, a virágok, a szeretett személy – ezek az élet igazi csodái. De ha megengedjük magunknak, hogy elvesszünk a múlt szenvedéseiben, vagy a jövő miatt érzett félelmekben és aggodalmakban, nem leszünk képesek itt és most észrevenni ezeket a csodákat.”
Nagyon szeretsz utazni, látom, hogy minden egyes helyszínen megéled az érzéseid, új értelmet kap az életed. Melyik az a hely, ahol azt érzed, hogy igazán élsz és feltöltődsz?
Már gyerekkoromban megfogalmazódott bennem, hogy Olaszországba mindenképpen el szeretnék utazni. Az első élményem pedig a Júliai-Alpok olasz része volt, ami számomra egy csoda hely. Nem tudom, hogy milyen energiák találkoznak, de ott nagyon együtt rezonáltam a természeti erőkkel. Elvonultam, leültem és hallgattam. És itt van jelentősége annak, hogy hagyni kell az érzéseket felszínre törni. Azért is túrázom sokat, mert a természetben sokkal jobban ki tudok kapcsolni. Ott csak befelé tudok figyelni.
A felkészülésben az a csodálatos érzés, hogy közben élvezzük is, olvasható egy posztodban. Ilyenkor változásokat tapasztalsz magadban és új élményeket élsz át. Viszont küzdeni kell ezért. Milyen távokon indultál eddig, és mit jelent számodra egy-egy futóverseny teljesítése?
A küzdés a mentális fejlődés szemszögéből nagyon fontos! A futás jó táptalaja volt annak, hogy megtanuljam azt, hogyan feszegessem a határaimat. Az általános iskolai testnevelés tanárom most nagyon büszke lenne rám, hiszen tipikusan az a gyerek voltam, aki nem szeretett futni. Indultam félmaratoni távon, a leghosszabb távom pedig 59,5 km volt az UTT-n. Maga a verseny nem adott katartikus élményt, de a felkészülési idő adott egy rendszert az életemnek. Imádtam, hogy hajnali 5 órakor már futócipő volt a lábamon.
A küzdésre visszatérve, az emberek nem szeretnek küzdeni, mert nem akarnak többek lenni. Nem akarnak alkalmazkodni egy új környezethez, egy új fizikális állapothoz, inkább feladják. Az utolsó, 18 kilométeres szakaszon az UTT-n nem az állóképességem vitt, hanem a szívem és a fejem. Mert tudtam és elhittem, hogy én erre képes vagyok.
A 2020/2021-es évre megfogalmaztál egy személyes törekvést, mégpedig azt, hogy szeretnél role model lenni a munkahelyeden. Kifejtenéd ezt bővebben? Illetve honnan jött az inspirációd és motivációd?
Amit sales-esként el lehetett érni a cégemnél, azt elértem. Szükségem van újabb és újabb célokra, ezért fogalmazódott meg bennem a role model gondolata, mint személyes törekvés. Az a lényege, hogy amit szeretek csinálni, azt szeretem képviselni is. Ön azonos vagyok. A magabiztosságomat is becsempészve a modell megfogalmazásába: azért vagyok jó értékesítő, mert hiszek abban a termékben, amit eladok.
Mindig kell egy vízió, egy next step, hogy lássam, hová szeretnék tovább fejlődni. Azt gondolom magamról, hogy jó értékeket képviselek.
Nem kell mindenkinek teljes mértékben azonosulni velem, de mindenki a saját maga részét vegye ki belőlem, amit lát. És itt nagyon fontos a kommunikáció, hogy az ember mit ad, mit mutat magából, a cégről, ugyanis nem adom akármihez a nevem, az arcom. Nem csak abban szeretnék role modell lenni, hogy hogyan hozza valaki negyedévről negyedévre a számokat, hanem, hogy hogyan szeresse valaki a munkáját, hogyan tud igazán kiteljesedni a munkájában. Ne csak egy iroda legyen, ahová mindennap bemegy, és lehajtott fejjel elvégzi a munkáját 8-tól 5-ig.
Nagyon kevés ember érez maga iránt büszkeséget. Fontos, hogy ne csak akkor legyél büszke magadra, amikor eléred a céljaidat. Legyél büszke magadra minden egyes apró lépésért, amit megteszel a céljaid felé. Mikor voltál a legbüszkébb magadra és miért?
24 éves voltam és pontosan emlékszem a napra, július 2-a volt. Egy MLM rendszerben dolgoztam akkor, ahol megtanultam a sales csínját-bínját. A komfortzónámból való kilépés volt számomra, hogy nem volt fix bérem, kőkeményen kellett dolgoznom. Megcéloztam az értékesítési vezetői pozíciót, amihez meg volt határozva a teljesítmény. A történethez hozzá tartozik, hogy az utolsó pillanatban is szeretek nagyokat dobbantani. Hozok stagnálva egy eredményt, de az utolsó momentum ad egy nagy lökést. Egy ilyen utolsó nap volt az a bizonyos július 2-a, és bizony hiányoztak szerződések. Ehhez tudni kell, hogy hat héttel az utolsó mérések előtt történt velem egy gokartbaleset, viszont nem akartam feladni a féléves munkámat. Megkötöttem a mérésemhez szükséges utolsó szerződést, bementem az irodába, és büszkén vittem fel az adatokat a rendszerbe. Így éreztem igazán magaménak a sikert. Ma már tudom, hogy a saját testem jelzéseit nem szabad figyelmen kívül hagyni, és örülök, hogy ma már olyan helyen dolgozom, ahol a testi és lelki jóllétem sokkal fontosabb egy megkötött szerződésnél, mégis ott és akkor ez azt mutatta meg nekem, hogy mekkora belső erővel rendelkezem.
A bakancslista egy kis színt visz a szürke hétköznapokba, mivel látjuk, hogy mi is vár ránk a jövőben, milyen kalandokban lesz részünk. Ha vissza gondolsz az elmúlt hónapokra/évekre, milyen célokat értél el? Mit jelentenek a számodra?
Ezen a kérdésen nagyon sokat gondolkodtam. Rá kellett jönnöm a bakancslistával kapcsolatban, hogy számomra ez egy checklist volt. Nagyon sokáig nem éltem meg ezeket a pillanatokat. Voltak elérendő céljaim, de azt vettem észre, hogy mindent csupán kipipáltam, és nem adtam teret az érzéseknek. Akkor tanultam meg, hogy nem akarok több bakancslistát írni. Sőt! Egyáltalán nem akarok semmilyen listát írni! Belülről jövő érzéseket akarok! Ne kívülről jövő nyomás legyen, hanem jó érzéssel eltöltendő megélt pillanat!
Az interjút készítette: Fésűs Veronika főszerkesztő, sportfejlesztési mentor
