Október 10-11-én 35. alkalommal rendezi meg a BSI (Budapest Sportiroda) Magyarország legnépszerűbb szabadidősport-eseményét, a SPAR Budapest Maraton® Fesztivált. A kétnapos sportesemény az elmúlt években 30 000 fős részvétellel büszkélkedhetett.
Világklasszis kézilabdázó és kétszeres olimpiai bajnok tornász is készül a SPAR Budapest Maraton®-ra
Nagy László és Csollány Szilveszter is a SPAR Budapest Maraton® rajtjánál
„A korábbi években megszokottnál szerényebb az érdeklődés, de idén is egy csodálatos eseményt tervezünk. Kérdéses még a külföldi futóturisták részvétele, ők ebben a helyzetben az utolsó pillanatban döntenek majd az utazási szabályok ismeretében. ” – mondta Kocsis Árpád versenyigazgató.
A 19-es maratoni rajtszám tulajdonosa: Nagy László
Nagy László 2019-ben 2 órán belüli időt futott élete első félmaratonján, ami olyan élményt jelentett számára, hogy nem volt kérdés: idén maratont fut. „ – Fergeteges hangulatban telt a tavalyi félmaratonom, ráadásul olyan helyszíneken futottunk, hogy már a célba érést követően elhatároztam, ezt az idén sem hagyhatom ki. Aztán evés közben jött meg az étvágy és most már abszolút a maratonra fókuszálok.” -mondta a pályafutása során 19-es mezben játszó kézilabdás, aki a verseny rendezőinek gesztusaként a SPAR Budapest Maraton® -t is 19-esrajtszámmal futhatja le.
A világklasszis átlövő a felkészüléséről így beszélt: „ – Aktív pályafutásom 30 éve alatt olyan állóképességre tettem szert, ami most is segít ugyan a felkészülésben, de ez természetesen egy egészen más mozgás, ezért hosszú futásokkal Igyekszem a szervezetemet tudatosan ráhangolni erre a kihívásra. A Normafán futok, egy-egy alkalommal 20 km körüli távokat teljesítve, de már kóstolgatom a 30 km-t is.”
Atlanta és Sydney olimpiai bajnoka második maratonját futja
A gyűrű egyszeres olimpiai bajnoka, a Sopronban élő Csollány Szilveszter 2019 tavaszán a BSI egyik rendezvényén a Balatonnál teljesítette először a 42,2 km-es klasszikus távot. Most tudatosabb felkészüléssel arra készül, hogy könnyebben vészelje át a táv utolsó harmadában óhatatlanul jelentkező holtpontokat és persze tavalyi időeredményét is szeretné felülmúlni.
„ – A maratonra való felkészülést idén a megfelelő pulzuszóna beállítása érdekében egy terheléses orvosi vizsgálattal kezdtem és szakember is segít edzéstervvel. A megfelelő futócipő kiválasztásában Földingné Nagy Judit női maratoni csúcstartótól kaptam segítséget, de azt a tanácsát is igyekszem megfogadni, hogy verseny közben figyeljek az optimális erőbeosztásra.” – nyilatkozta a bajnok, aki leggyakrabban a Lővérek emelkedőin és lejtőin rója a kilométereket heti 3-4 alkalommal.
További információk : www.sparbudapestmaraton.hu