A jó idő beköszöntével a konditermek neoncsöveit végre igazi napfényre, a zúgó futópadot pedig erdei utakra cserélhetik a rendszeres edzés mellett télen is kitartók. Összeállításunkból kiderül, céljainknak és életvitelünknek megfelelően melyik mozgástípus az ideális számunkra.
Kocogás
A kocogás az egyik legjobb kalóriaégető sport. Míg a gyors futás a test szénhidrát-tartalékait használja, a lassabb kocogás a zsírszöveteket égeti. Emellett a szervezet anyagcseréje tíz-húszszorosára, a szíven átáramló vér mennyisége ötszörösére nőhet. A rendszeres kocogás hatására a szív kapacitása tehát nő, a vérnyomás csökken, ezáltal pedig jelentősen mérsékelhető a szívinfarktus kockázata.
Nem kevésbé fontos a hosszan tartó, közepesen intenzív mozgás következtében a testben felszabaduló endorfin kedélyjavító hatása sem. A kocogást éppen szorongáscsökkentő, közérzetjavító hatása miatt javasolják például a depresszióban szenvedők vagy az állandó stressztől kiégett modern városiak számára is. Mivel azonban kocogni jellemzően sík terepen, aszfalton vagy salakpályán, ritkábban kavicsos-füves területen szokás, ízületeink védelmében elengedhetetlen az adott terepnek megfelelő, rugalmas futócipő viselése. Ezek az egész lábra, de elsősorban a sarokra ható káros rezgéseket tompítják, és sokkal kényelmesebbé is teszik a kocogást, mint a nem speciálisan futásra tervezett surranók.
Tájfutás
A gyakori tévedéssel ellentétben a tájfutásban a „táj” elő tag nem a futó mellett csörgedező patakra vagy a virágzó bükkfákra utal, hanem a sport tájékozódási jellegére. Versenyszerű keretek között az atléták térkép és tájoló segítségével, ellenőrzőpontok érintésével futják le a távot, amely 3, de akár 30 kilométeres is lehet. A futó az ellenőrző pontok között maga választja meg az útvonalat, kijelölt pálya tehát nincs. A lelkes amatőrök számára természetesen ellenőrzőpontok beiktatására nincs szükség. Elég, ha az állatoktól, erdőtől nem félő sportbarát beszerez egy tájolót, és kijelöl magának egy jópár kilométer hosszú terepkört, amiben van egy-kétszáz méter szintemelkedés is, viszont kerüli a betonozott utakat. A kudarcélmény elkerülése érdekében a tájfutás inkább a valamilyen előedzettséggel már bíró, jó állóképességűeknek ajánlott. A bemelegítés viszont mindenki számára kötelező, mivel az egyenetlen, erdei terepen való futás erősen igénybe veszi az izmokat, a sérülések pedig nemcsak fájdalmasak, de akár egy egész szerzonra is távol tarthatnak a sporttól.
Gyorsgyaloglás
Gyömbértea ide, vákuummasszázs oda, a női test legnagyobb ellenségét, a narancsbőrt rendszeres testmozgás nélkül képtelenség kordában tartani. Márpedig a fitneszszakértők szerint a cellulitisz elleni harcban a gyorsgyaloglás hatékonyabb, mint a futás vagy akár a kocogás. Ennek oka igen egyszerű. Az aerob, vagyis a nagy oxigénigényű mozgások pozitívan hatnak a szívre, a vérkeringésre és a nyirokáramlás serkentése által az anyagcsere-folyamatoka, kedvező hatásuk azonban csak akkor érvényesül, ha a mozgás tartós. Márpedig gyalogolni tovább bírunk, mint futni. További előnye, hogy a kevésbé edzettek is bátran nekivághatnak. Hetente háromszor fél óra gyorsgyaloglásnak már érezhető, és hamarosan látható eredménye is lesz, de ha bírjuk szusszal, még jobb, ha alkalmanként egy-két órát gyalogolunk lendületesen a friss levegőn, kényelmes cipőben, nem megfeszített hassal, a karokat könnyedén megemelve. Kutyatulajdonosok számára tehát ideális lehet a gyorsgyaloglás, így az esti séta a gazdi épülését is szolgálja. Az eredményt természetesen a gyorsgyaloglás esetében is lehet fokozni, ha pulzusszámunkat mérővel követjük és a megfelelő középtartományban tartjuk. Kirándulóbotokra vagy csuklósúlyokra azonban semmi szükség ehhez a mozgástípushoz, mivel azok a kart erősebben terhelve és a gyaloglót hamarabb kifullasztva az edzés jellegét változtatják meg.
