Elérkeztem az utolsó bejegyzésemhez. Nagy öröm számomra, hogy ennyien követtétek/követitek hétről hétre írásom. Egy fantasztikus, néhol sebfeltépő “utazáson” vettem részt. Hálával és köszönettel tartozom a Vital Magazinnak, amiért lehetőséget biztosított.
Ez a bejegyzésem arról fog szólni, hogyan jutottam a táncos pályafutásomból a Spartan edző hivatásig!
Kezdjük ott, hogy amikor a volt férjemmel elköltöztünk Kecskemétre, abban maradt a csapatommal a táncolás. Amit nem említettem még nektek, hogy a Latino Girls kb 3 év után feloszlott és lett egy újabb műfajban tánccsapatom. Hip-Hop és R’nB műfajban toltuk. Rajtam kívül még volt egy roma srác (Petyám) és egy roma csaj Zsenka. Eredetileg négyen indultunk, de 3 fő lett belőle. Mi voltunk a rajok, legalábbis azt gondoltuk magunkról. Black R’nB volt a csapatnevünk. Versenyeztünk, felléptünk iskolai és városi rendezvényeken velük is. Azt hiszem 2 évet toltuk így. Volt, hogy nem volt próbahelyünk és a sétáló utcában próbáltunk hétvégenként! Volt egy piciny üzletünk és onnan vezettük ki az áramot a CD-s lejátszóhoz. Jártak-keltek az emberek, mi pedig nem zavartattuk magunkat, gyakoroltunk tovább. Sőt igazából spanolt minket. Csodás időszak volt ez is. Később megszántak minket vagy a lelkiismeret megszólalt bennük és kaptunk egy próbahelyet. Gondolom a sok ingyen fellépés meghozta a gyümölcsét.
Aztán jött egy nap, mikor az egyik tag elmondta, hogy elköltözik Pestre, majd követte a másik is, illetve mi is költöztünk. Mindenkinek elkezdődött egy új korszak. Mikor már Kecsón laktunk, ajánlott tesóm egy tánciskolát, hogy iratkozzak be oda, hátha lesz valami klassz dolog. Így is tettem. Igaz, nagyon távol állt tőlem a modern tánc és az emberek (tinik) viselkedése. Én, aki feljött egy szinte faluból, nekem olyan volt Kecskemét, mint a főváros. Szorgosan tanultam a koreokat, mellette dolgoztam egy divat áruházban a kereskedelmi végzettségemmel. Bejelentették, hogy Gála est lesz és kiválasztják a legjobb táncost illetve lesz egy közönség díjas is. Az utóbbinak örültem, hisz tudjátok egyébként milyen bundázások vannak a belső körben (az ismerősnek az ismerőse stb.) A közönségben viszont nem lehet csalódni. Én meg szokás szerint adtam, aki vagyok. Úgy tűnik bejött, hisz megnyertem és egy 20.000Ft-os táncos cipő gazdája lehettem. Akkoriban (is) azért sok pénz volt. Mi pedig nem álltunk túl fényesen, hogy ilyen cipőben menősködjem.
Isten jóságát, már akkor élvezhettem, habár akkoriban még nem ismertem Őt közelről. Ezután nem sokkal kaptam lehetőséget a tanárkodásra. Amolyan ismétlő tánctanár féle. Most sem fogom visszafogni őszinteség területén magam, tehát írom a frankót. Ez volt az egyik legnagyobb hálózatú országos tánciskola. Hamar rájöttem, hogyan működnek a dolgok. Volt, aminek szemet hunytam, lévén ki kell használjam a lehetőségeket. Némi “képzés” szerűségben volt részem, de nem túl komoly. Itt mindenki csak álmodni mert, akinek olyan ambíciója volt, hogy “tannéni” lehessen. Tehát örüljek, hogy kaptam lehetőséget, de gógyim volt és átláttam a helyzetet és persze a célom is volt tűzve.
Mi véletlen, hogy kiesett (kilépett) a vezető jobb keze (legjobb barátnője) és megüresedett néhány városnak a vezetése. És hát ki jöhetett volna soha jobbkor, mint én. Természetesen szépen elő lett adva, hogy arra gondoltak, hogy bennem van az, amit ők keresnek és bele a mély vízbe, szinte friss jogsival. Akkor vettük meg az első autóm, apukám is besegített. A kis FordKa- val megjártam Békéscsabát, Szentest, Félegyházát, Ceglédet, Baját és ritkán Kalocsát. Hétfőtől szombatig csapattam a témát. Lévén, hogy örüljek, hogy ott oktathatok, gondolhatjátok mennyire honorálták a munkám. Egy darabig tűrtem, meg szerettem volna tapasztalatot, gyakorlatot szerezni. Átláttam, hogy kihasználják az oktatókat. Nem hiába lépett le az egyik vezető is. Egy idő után, miután megelégeltem, tovább léptem, de volt egy iskola, amit nagyon megszerettem, a szívem csücske. Tiszteltek, felnéztek rám a táncosok és szülők egyaránt, mindössze 21 évesen!
Bejelentettem nekik is a hírt és ők buzdítottak arra, hogy csináljak saját tánciskolát, mert ők bizony mind átjönnek. Átgondolva, éltem a lehetőséggel. Tudtam, hogy azt gondolják a vezetők, hogy megtervezett volt és lenyúltam a növendékeket, de kit érdekelt, tudtam, hogy az én lelkiismeretem tiszta és mentem a kikövezett utamon. Majd 3 év átjárás után átadtam a tánciskolát egy ott élő fiatal, tehetséges táncoktatónak. A sulim neve New Feeling Dance School. Mai napig működik, tudtommal.
Az özvegységem alatt teljesen kiesett a tánc az életemből. Így volt űr rendesen. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmem egy új őrületre, a Zumbára! Fogalmam sem volt róla mi az, de jól hangzott, így belevágtam. Úgy tudom Kecskeméten második oktató lehettem, mindenki kamázta (szerette) ezt a műfajt. Én hozzám meg nagyon közel állt. Eleinte mindent csak úgy tehetségből oktattam, nem volt semmilyen képzésem, csak csináltam szívből. Tehát nem voltam hivatalos Zumba oktató, mondjuk nem is azt oktattam, mert nem szerettem a táncban a kötöttségeket. Szerettem mindig azt adni, ami inspirált módon jött belőlem. Hisz mindig is így toltam. Szóval ezért, Latin Fitness lett később az órám neve. Elég sok teremben jártam, ahol kuncsorogtam heti 2-4 alkalomért. Mindig volt valami gubanc.
2013-ban találtam rá neten a Body Gospel Fitness-re, beleszerettem. Nagyon bírtam mindig is a Gospel zeneiműfajt, gondoltam Magyarországon még úgy sincs ilyen, így megalkotom a Gospel Fitness-t! El is kezdtem és a Latin Fitness mellett oktattam. Ez a műfaj azért nem egyszerű, mert nem egy party fitnesz.
Menet közben utamba ütközött az a személy, ahol évekkel ezelőtt oktattam a táncot. Ő viszont megalkotta a party fitnesz irányzatot, amit meg is tanultam illetve megvásároltam a képzést. Azt mondta ez segítség lesz majd a Gospel irányzatomhoz is. Oly annyira beszélgettünk és barátkoztunk -miközben elismerte akkori szemétségét- hogy közösen megalkottuk a Katedra Fit Dance Arénát! Mi adtuk a zsét a felújításra ő pedig az eszmei értékét illetve a hangtechnikát. Micsoda párhuzam. Én, illetve mi a férjemmel teljesen hittünk benne/bennük. Ezért is gondoltuk azt, mekkora üzlet lesz, ha befektetünk az új fitnesz irányzatában, (egy-két millát) mert neki volt “tehetsége” a helyezkedéshez. Gyártották a legtrendibb fitnesz kollekciót, weboldalt készítettek telefont kaptak, alkalmazott kellett nekik és még sorolhatnám mennyi minden kellett az új fitnesz irányzathoz. Meg persze, mivel akkoriban nem volt pénzük, volt hogy adtunk nekik, mert megsajnáltuk, hisz rajtuk kívül még volt két gyermek. Közben meg csináltuk a termet, ahol órákat adtunk. Épp jókor jött neki a terem, mert ahol eddig volt, el kellett jönnie, mert eladták.
Sajnálom, de mivel ez is az életemhez tartozott és mérföldkő volt ez az életemben, leírom. Hogy miért volt mérföldkő? Egész egyszerűen nem volt jó hatással rám. Ő nem volt a hivatalos úton járó ember. Minek a papír pl az oktatáshoz? Én meg mentem utána. Jó tanuló lecke volt. Később egész egyszerűen kilépett az életünkből a pénzünkkel együtt. Ott maradtam egyedül a teremmel. Később azzal gyanúsított, hogy lekoppintom a party fitnesz irányzatát, amit anno megvásároltam. Múlt évben sikerült megadniuk a pénzt, mert megelégeltem, hogy megint felépített egy online oktatói rendszert, a pénz dőlt nekik és nekünk meg nem adta meg 7 éves tartozását. Kissé gusztustalannak tartom az effajta emelkedést és növekedést. Sebaj, amit vet az ember azt aratja. Én ebben hiszek. (készült okirat róla ügyvédnél, de mehettem a show hivatalba vele) Innentől kezdve megindult a pályafutásom, ahogy elváltak útjaink.
Megszereztem a sportoktatóit és elkezdtem folyamatosan tanulni. Megléptük, hogy saját termet csinálunk a belvárosban, és mint tudjuk nem kevés a bérleti díj! A Katedra Fit Dance Aréna a múlté lett és a jövő a Happy Mozgás Centrum lett. A sportoktatóin megismerkedtem egy szimpatikus lánnyal és megkérdeztem lenne-e kedve az újonnan nyílt termembe oktatni! 3 évig volt velem. Időközben költözni kellett egy újabb helyre, mivel eladták és iszonyú költséget kellett volna kitermelni.
Menet közben megismertem Bánkuti Gabriella mesteredzőt, a Spartanfitt rendszer alkotóját.
Jelenleg az összes képzést elvégeztem nála, annyira megragadott a hitelessége, tudása. Kijelöltek Spartan területi képviselőjének a megyémben. Nagyon hálás vagyok a tudásért, amit átad és amit képvisel Gabi. Képzések, amiket elvégeztem: BodyWeight, Fighter, Girja, Olimpiai súlyemelés, Mobility 1-2, Food.
Elvégeztem a TRX képzést is, mert ebben, amit képviselek, szerintem ez nélkülözhetetlen. Továbbá még voltak kisebb továbbképzéseim is. Természetesen tovább folytatom, nem állok meg, még a vírus miatt sem. Több, mint két éve vagyok Kettlebell versenyző és nagyon szeretem. Sokat kaptam ettől az eszköztől. Vannak egész klassz eredményeim is.
Tavaly novemberben, pont a vírus előtt megtanultam online képzésen keresztül az Xtreme Hip-Hop step-et, ezáltal én lehettem Magyarország képviselője, miután elfogadták a demómat.
Kb 2 éve közelebb hozta az életemben egy vendéget Isten, így Ő az én őszinte, tiszta barátom. Hálás vagyok az életemért, hisz sok-sok áldást is kaptam.
Mindenki életében vannak akadályok, tragédiák. A kérdés csupán, mennyire figyelsz az adott kegyelemre vagy mások jelnek mondják illetve mennyire van benned kraft, mert ugye az is kell.
Illetve folyamatos döntések elé vagyunk állítva, de a szabadság kulcsa nálunk.
Tudom hosszúra sikeredett ez a mai, de már nem szerettem volna ketté szedni, ez így kerek ezzel a tízes számmal. Az írást nem fogom abba hagyni, csupán most ennek a résznek teszek pontot a végére.
Végül a kedvenc idézetemmel búcsúzom Edith Eva Eger-től illetve, ha lehet egy apró kérésem, az e-mail címemre ([email protected]) megírhatnátok, hogy tetszett, kicsit mélyebben. Minden visszajelzés fontos számomra!
“A szabadság végső kulcsa az, hogy folyamatosan azzá válj, aki igazán vagy!” – Edith Eva Eger
Legyen szép hetetek.
Marcsi
#Hétindító Vidám Marcsival