Interjú Tóth Zsófiával
Séta-futás, így kezdődött az a szerelem, amit Zsófi örökké tartónak nyilvánított az életében. Viszont történt egy törés az életében, amit nehezen dolgozott fel és azóta a kilométereket édesapjának ajánlja fel.
- Mit jelent neked a futás?
Szabadságot, bátorságot, kitartást. A futás számomra azt jelenti, hogy többre vagyok képes, mint azt, ahogy elsőre gondolnám, nem létezik lehetetlen feladat. A mérhetetlen szabadságot, amikor csak te vagy, a futócipőd és a futó útvonalad.
- Milyen volt az első futás edzésed?
Amikor pár éve elkezdtem konditerembe járni, akkor Andi az akkori edzőm írta elő, hogy a kondis edzések mellé legyen még futás. A futó padon séta, futás kombinációban kezdtem. Utáltam… nagyon utáltam. Nem ment az elején a futás 5 percig sem bírtam futni, pedig azt gondoltam tök egyszerű, hiszen csak a lábaimat kell emelgetni semmi extra. De hónapok kitartó munkája által már egyre többet bírtam, viszont utáltam a futópadot, ahogy bejött a jó idő (mert Valentin napon kezdtem meg az edzéseimet), és kezdett melegebb lenni odakint, megpróbáltam a szabadtéri futást. Ég és föld volt a különbség, az első szabadban végzett futás nagyon jó volt. A Balaton parton, csicsergő madarak között. Nem felejtem el azt az érzést, amit akkor éreztem a szabadságot.
- Emlékszel, mikor vásároltad az első futócipődet? Milyen érzés volt?
Amikor az első cipőmet vettem futáshoz, nem tudtam, hogy mit jelent, hogy pronáló vagy szuplimáló láb, vagy mennyire számít, hogy hogyan érkezek talajra, vagy merre dől a bokám. Bementem egy sportüzletbe, és ami megtetszett színre meg jó érzés volt a lábamnak megvettem. Azonban jöttek a problémák, fájt a lábam minden ok nélkül futás után, pedig nem futottam gyorsan, vagy sokat. Elkezdtem kutakodni a neten, hogy mi lehet a baj. Akkor belecsöppentem egy teljesen másik dimenzióba. Ekkor találtam meg a lábállás diagnosztikát, időpontot foglaltam és felutaztam Budapestre. Nagyon izgatott voltam, nagyon kedvesek voltak velem, nagyon sokat segítettek az első cipő kiválasztásánál, kiderült, hogy hogyan érkezem talajra, hogy egy fél stabil futócipőre van szükségem. Elsőre egy kék Mizuno cipőt próbáltam fel, már akkor éreztem, hogy mi jó barátok lennénk, nem csak azért mert kék (a gyengém a kékszín) hanem tökéletes volt, az érzés olyan mintha felhőkön lépkedtem volna. Mondhatni szerelem volt első próbálásra. Utána még sok cipőt felpróbáltam és pár óra elteltével is visszahúzott a szívem a kis kék Mizuhoz, a lelkesedésem töretlen a Mizuno cipők iránt, és évről évre újra vásárolom, még ha tavaly volt egy kis kitérő egy másik márka felé.
- Édesapád mindig azt kérdezte tőled, hogy „Mész futkorászni?” Milyen érzéseket őrzöl ezzel kapcsolatban ma is?
Mész futkorászni? Még mindig nehéz erről beszélni és össze is szorul a szívem, ha erre a mondatra gondolok. Vannak olyan helyek a futó útvonalaim során, ami édesapámra emlékeztet. Amikor a temetése után pár héttel futottam először Veszprémben a Rovaniemi lépcsőn felénél tudatosul bennem, hogy nincs tovább, hogy nem fogja többször megkérdezni, hogy megyek-e.
Gyakran eszembe jut főleg futóversenyek előtt, hogy amikor indultam el mindig megkérdezte, hogy megyek-e futkorászni? Eltelt két év, az első félévben nem tudtam erre a mondatra gondolni sem sírás nélkül, és még most is szorít ez az érzés. de az elmúlt időben én kérdezem ezt saját magamtól, és eszembe jut, ahogy ült a kanapén mikor indultam futni.
A cikk a Vitál magazinban jelent meg! Rendeld házhoz Te is magazinunkat! Ingyenes 😉
Hozzászólás ehhez a bejegyzéshez