Miért kezdtem el futni?
Mert a futás számomra nem csak egy sport, nekem egy életérzés, és még ettől is több! Megtanított erősnek lenni minden körülmények között, és küzdeni. Felállni a legnehezebb csaták után is, mert megéri! Honnan tudom? Átéltem.
Gyermekként ért úgymond az első „kereszt”, hiszen 15 évesen magamra maradtam. Édesanyám öngyilkos lett, akit én találtam meg, az apám pedig lemondott rólam. 18 évesen már dolgoztam, hogy el tudjam tartani magam. Pofon-pofon hátán következett, hisz fogalmam sem volt, milyen a nagybetűs élet. Nem mondom, hogy nem sírtam éjszakákon át, mert volt olyan is, hogy éheztem, sőt fáztam, de egyet soha nem tettem! Bármilyen kilátástalannak tűnő helyzet adódott, nem törődtem bele, és soha nem adtam fel!
És akkor megpróbáltam a futást…
Tanultam, képeztem magam, és szép lassan elértem azt az egzisztenciát is, amit kitűztem célul. Közben, hogy kiadjam a fáradt gőzt, mozogtam. Eleinte zenére tornászgattam, majd egy kedves barátnőm javaslatára megpróbáltam a futást is. Őszinte leszek, az első kilométert végigszenvedtem, és azt mondtam soha többet! Aztán pár nap múlva újra megpróbáltam, és jobban ment, aztán még jobban, és jobban, olyannyira, hogy egy kis idő elteltével végig tudtam csinálni a 21 napos tréninget is. Közben pedig egyre erősebbnek, kiegyensúlyozottabbnak éreztem magam minden tekintetben. Mind testileg, mind mentálisan, mind pedig lelkileg!
A 43.-ik születésnapomra megajándékoztam magam egy maratoni futással, – igaz, nem egyben lefutva még-, de egymást követő négy nap alatt, minden napra jutott bő egy 10-es, aminek minden pillanatát élveztem. Mert az történt, hogy megszerettem a futást, már a kezdet kezdetén, és most már hiányzik, ha valamilyen okból kifolyólag több napig nem futhatok. Része az életemnek, amit egyáltalán nem bánok! Sőt, én úgy gondolom a FUTÁS az egyik lehető legjobb „dolog” a világon!
Facebook: https://www.facebook.com/erika.valovics
