Honnan indultam?
Az én kis történetem a középiskoláig nyúlik vissza. Egy tesi órán 100 méteres síkfutáskor derült ki, hogy tehetséges és gyors vagyok. Aznap már a helyi csapat edzésén találtam magam. Már az első edzés elvarázsolt, alig vártam, hogy másnap is mehessek. Ez a szerelem 13 évig tartott. Míg az osztálytársaim hétvégente buliztak, én versenyekre jártam, igazi barátokat, örök élményeket szereztem.
A versenyzés befejezése után
Sok idő eltelt futás nélkül. Jött az első munkahely, családom lett. Ahogy teltek a hónapok éreztem, hogy valami hiányzik az életemből, valami kell, hogy újra a régi legyek, ezért újra felvettem a futócipőt.
Régebben nem szerettem hosszút futni. Sprinter lévén 60-400 méter volt az én világom. Mégis elkezdtem újra futni. Először 3-4 km, majd 5-6 km. Egyre hosszabbakat futottam. Azt vettem észre, hogy élvezem, és újra boldog vagyok, mert futok!
A futás, mint segítség másnak…
Feleségemnek köszönhetően megismertem egy kis családot, akiknek kislányuk súlyos beteg. Zsóka a kis barátnőm sajnos nehezen mozog. Nagyon szeretne futni, de sajnos nem tud. A futásaimról képeket készítek és elküldöm neki egy kis Facebook-os csoportba. Ő mindig megnézi, és nagyon örül neki, örül annak, hogy másokat lát futni. Én úgy szoktam mondani, hogy élmény kilométereket gyűjtök neki.
Jelentkeztem a Bátor Tábor élménykülönítmény csapatába is. Egy balatonfüredi versenyen futottam értük 10,5 kilométert. Örökbe lehetett fogadni egy kilométerem és az összeg teljes egészében a tábor pici lakóinak ment.
Szeretek futni, szeretek a futásommal motiválni másokat, illetve támogatni nemes célokat. Az Instagramos oldalamon sok pozitív visszajelzést kaptam, hogy inspirálók a képeim volt, akinek a képem adott erőt, hogy folytassa a futást, más a fotók hatására kezdett el futni.
Célom, hogy tovább fussak és ha lehetséges sok nemes célt támogassak a futásommal.
Ez az én kis történetem.
Instagram: Zobák Gábor /Futószakáll/
Hozzászólás ehhez a bejegyzéshez